A varsói gettófelkelés évfordulója

Nemcsak a hősök arcai

Riport

82 éve, 1943. április 19-én kezdődött, és szűk egy hónapig tartott a varsói gettófelkelés. Miközben a nácik leszámoltak az alig felfegyverzett lázadókkal, porig rombolták a zsidók számára kijelölt városrészt, a túlélőket pedig haláltáborokba küldték, Varsó többi része a megszállás hétköznapjait élte. Hogyan emlékezik ma Lengyelország a világháború alatti zsidó ellenállás legjelentősebb mozzanatára?

A parkokban krókusz nyílik; sok fehér, néhol lilák, ahol csak füves tér akad, ott csomókban virít, nem ágyásokba ültetik, hanem csak úgy, szabadon, a gyep közé. Először járok tavasszal Varsóban. Megszoktam, ahova utazom, a járdát figyelem, botlókövet keres a szemem, s ahol gettó állt, ott a határait jelölő elemeket. A díszterecske, a keresetlen természetességgel növekvő virágok mellett – amint a városban számos helyen – éppen egy ilyen aszfaltba öntött emlékmű szalagja fut. Ha az itt élők talán hozzá is szoktak ezekhez a feliratos csíkokhoz, s a városuk része lett, mégis valami olyanra figyelmeztetnek, amit könnyebb volna elfelejteni. Hogy itt valamikor fallal vettek körül egy, a városból kihasított részt, a fal mögé kényszerítettek, majd megöltek embe­re­ket. A II. világháború előtt Varsó minden harmadik lakosa zsidó volt. Itt, ebben a városban élt Európa legnagyobb zsidó közössége, több mint 350 ezer ember.

Érkezésem és a virágos séta másnapján találkozom a gettómúzeum, a Muzeum Getta Warszawskiego igazgatójával. A felkelést megidézve, magát a gettót idézzük meg, aminek külön intézményt szenteltek a lengyelek. Pontosabban még csak az intézményi háttér létezik, a múzeum jelenleg is épül. A hajdani Bersohn és Bauman Gyermekkórház épületében kap majd helyet, a Świętojerska utca 60. szám alatt, a mai Muranów városrészben, amely egykor a gettó része volt. Az intézményt még az előző kormány égisze alatt alapították 2018-ban, és a szakmai munka súlya mellett politikai viták is terhelték eddigi történetét. A gettómúzeum tervezett narratívája körüli polémia néhány évvel ezelőtt vált kiélezetté, amikor a túlélők leszármazottai aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy az intézmény nem megfelelően mutatja be, elhallgatja vagy minimalizálja a lengyel társadalom szerepét a zsidó közösség üldöztetésében és elpusztításában a holokauszt idején. A múzeum igazgatója, Katarzyna Person ottjártamkor mindössze két hete töltötte be e pozícióját.

El nem mesélt történetek

„A varsói gettóban – vázolja az igazgató a gettólázadás mai, aktuális olvasatát – körülbelül 50 ezer ember élt a lázadás idején. Azok, akik a lázadásban, a harcokban aktívan részt vettek, és akik különféle mozgalmak aktivistái voltak, rendelkeztek némi katonai képzettséggel, csupán néhány százan. Ők viszonylag homogén csoportot alkottak, meglehet némileg eltérő politikai nézetekkel, ám együtt nőttek fel, többségük fiatal volt, és hasonló élmények vezették el őket a lázadásig. De ott volt 50 ezer ember, aki nem tudott harcolni. Idősek, nők, anyák és gyerekek sokasága. Rájuk, a többségre helyeztük most a hangsúlyt, hogy megmutassuk, a gettólázadás nem csupán a harcot jelentette. Ezeknek az embereknek nem a fegyveres harc volt az elsődleges élményük; pincékben, különböző búvóhelyeken rejtőzködtek, és rendkívül nehéz körülmények között éltek. Elfogyott a víz, ostrom alatt voltak, égett a város fölöttük, körülöttük, s mindez fokozatosan felemésztette őket. Meg kell szólaltatnunk az ő nagyon is sokszínű hangjukat, felfedni szenvedéseiket. Nagyon fontos, hogy ezeknek az embereknek az élményeit és halálát egyenrangúnak tekintsük azokéval, akik fegyverrel harcoltak.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.