Reggel tízkor sámándobot vernek a százhektáros Ricsováry majorság mezején. Egy fakecske mellett gyülekezünk, úgy negyvenen. „Érezzétek egymást, és szorítsátok meg egymás kezét” – mondja Tarr Bence László, a tűzön járó instruktor, buddhista tanító, vállalati tréner és üzletiangolnyelv-tanár. A „4 Évszak Tűzönjárás” nevű esemény előkészületeinél tartunk, hogy az egész napos „lelki felkészítő” után, ha leszáll az est, mezítláb lépkedjünk végig a nyolcszáz fokos parázson.
„Olyan mozgalmat szeretnénk, amely minden évszakot rituális ünnepléssel köszönt. Ez a tavaszi alkalom az év első ünnepe” – mondja Tarr Dániel, Bence ikertestvére. Nagy felelősség olyan csoportot a tűzbe vinni, melynek tagjai korábban egyáltalán nem foglalkoztak ezzel. Kétféle tüzes tanfolyamuk van a Tarr fivéreknek: a mostanihoz bárki csatlakozhat 25 ezer forintért (a szállás és az étkezés is benne van), a másik viszont vállalati tréning, csapatépítés, teljesítménynövelő szertartás. „A módszerrel hat évvel ezelőtt találkoztam egy holland tréner kollégán keresztül. Már egy éve dolgoztam egy felső vezetői csoporttal, és semmiféle hatást nem tudtam náluk elérni a hagyományos módszerekkel – emlékezik Bence. – A holland kolléga azt mondta, hogy az ilyen passzív csoportot szembesíteni kell egy radikális helyzettel, amilyen például a tűzön járás. A csoport hetven százaléka végül megcsinálta, és ennek igen nagy személyiségformáló ereje volt, s gyakorlatilag huszonnégy óra alatt lehetett elérni! Annyira lenyűgözött a módszer, hogy később elvégeztem egy tűzön járó instruktor képzést Portugáliában, egy svéd házaspárnál.”
Sámándob és indiántánc
Körben állunk, fogjuk egymás kezét, szól a sámándob, előkerülnek a botok az indiántánchoz. Minden egyes mozdulat és kiadott hang arra szolgál, hogy a csoport egymásra hangolódjon, illetve kapcsolatba lépjen a természettel. Fel kell vennem a ritmust, sőt párt is kell választanom a tánchoz. Van egy kemény mag, ők névről ismerik egymást, nekem viszont vadásznom kell egy hozzám hasonló, a reggeli transzra kevésbé hajló személyre. Meg is találom a Ricsováry major tulajdonosát, aki szintén először vesz részt a rituálén, pedig már évek óta itt rendezik. „Mindig dolgoztam, amikor Bencéék jöttek, sokáig fogalmam sem volt arról, hogy pontosan mi zajlik itt. Most végre rávettem magam” – mondja Mariann, mielőtt táncolni kezdenénk. Bizonytalanul ütjük egymásnak a botjainkat, forgunk, pörgünk, szökkenünk, közben énekelni is kellene, vagy épp üvölteni, mint a farkas. Az indiánosdi után kellene kapcsolatba lépni a szellemvilággal, meghívni a négy égtáj szellemét, hogy erőt adjon az esti programhoz. Órák telnek el így, a tűző napon, amikor már nem bírom tovább, ledőlök a fűre, és úgy hallgatom Bencét, aki elmondja, hogy számos szokás és rituálé keveredik a mai nap programjában, egy kis sámánság, egy kis indián ének, egy kis kínai asztrológia. Például azért építettek fából és szalmából egy nagy kecskét, mert 2015 a kecske éve. „Amikor kezd lemenni a nap, meggyújtjuk a kecskét. Arra kérlek titeket, hogy addig kisebb fadarabokra írjatok jó, illetve rossz dolgokat. Rosszakat, melyektől szeretnétek megszabadulni ebben az évben és jókívánságokat magatoknak vagy másoknak. A nap végén pedig elégetjük az egészet” – így Bence. Én is firkantok valamit, ártani nem árthat.
„Az egész nap arról szól, hogy felszínre hozzuk saját önkorlátozó hiedelmeinket, hogy el tudjuk-e engedni mindezt egyetlen nap leforgása alatt – mondja Bence. – Ha sikerül a felkészítő, nem fogtok megégni, és gyakorlatilag bármit lehet csinálni a parázsban, hiszen semleges anyagként fog majd viselkedni. Első járóknak mondom, hogy nem az a fontos, hogy átmész-e este vagy nem, hanem az, hogy a döntésedet miért hoztad meg. Tűzjárónak számít az is, aki soha nem megy át, az a lényeg, hogy igaz döntést hozzál” – teszi hozzá.
„Engem megnyugtatott, kellemes várakozással várom az estét” – mondja Kriszta, aki a Debreceni Egyetemen tűzön járásból írja a doktoriját.
Csoportos transz
„Hozzatok magatokkal kabátot, mert ahova megyünk, ott hideg lesz és sötét. Mostantól arra kérek mindenkit, hogy ne beszéljen senkivel” – mondja Bence az ebéd után. Nemsokára egy hűvös parasztházban kötünk ki, ahol megkezdődik az úgynevezett szellemhajózás. Hajóalakba rendeződünk, miközben elsötétítik a helyiséget. Amikor meghallom, hogy másfél órán keresztül egyfajta transzlégzést folytatva fogunk így ülni, kicsit kétségbeesek. Természetesen Bence van elöl, nála van a dobja is… És mi most egy hajón ülünk, elvisz bennünket a képzeletbeli barlanghoz, hogy szembe jöjjön velünk egy „mélyről érkező látomás”, amely segít, hogy megértsük, miért vagyunk itt. Amíg én csendben másfél óra alatt átgondoltam az egész életem, addig a többiek teljes transzban szédelegtek székeiken, és eveztek azon a bizonyos folyón. „Nagy élmény volt ez a sámánhajó” – mondja Mariann, mások viszont – velem együtt – nem nagyon tudtak mit kezdeni a helyzettel. „Elaludtam, megfájdult a hátam, szóval nem eveztem” – mondja egy fiatal fiú, aki azért jött a programra, mert szeretné elengedni az életében lévő rossz dolgokat, és az új céljaira koncentrálni.
Miután kikötünk, egyórás meditációs sétára indulunk a közeli erdőbe, mezítláb. „Mindenki elemezze ki magában azt a képet, amely a hajózás során bukkant fel nála, mert ez az a dolog, ami miatt este majd átmentek a tűzön” – mondja Bence az erdő szélén, majd mindenki mehet a sűrűbe. A séta befejezéséig egy farönkön ücsörgök, aztán mehetek én is tüzet rakni. Alkonyodik, amikor lángot fog a kecske, illetve az a két faoszlop, amit tűzkapunak mondanak. Az első feladat, hogy át kell futni ezen a kapun, majd a tűzkupacot kell átugrani, sőt egy pillanatra bele is kell lépni. Van önök között orvos? Bence szerint szükségtelen. „Ez nem amatőr foglalkozás, a jó tréner időben felismeri, ha valaki nem készült fel kellőképpen” – mondja. Eddig több száz embert vitt a tűzbe, és nem történt komolyabb sérülés. „Rengeteg ember él áldozatszerepben, és így is éli meg a saját életét, itt viszont lehetőséget kap arra, hogy saját maga végezze el azt a lelki munkát, amivel belemegy a parázsba” – hangsúlyozza a tűzön járó instruktor, külön kiemelve, hogy ez egy „paradigmaváltó gyakorlat”, egy hosszú és intenzív folyamat végeredménye.
És elkezdik… Lehet valami a csoportszellemben és a sámándobban, hiszen Mariann legyőzve korábbi félelmét úgy dönt, hogy mégis átmegy a parázson. A többiek is. Vannak, akik párban, vannak, akik egyedül, de olyan is akad, aki négykézláb mászik át a forró parázson. Baleset nincs, de katarzist vagy bármi felszabadulásra utaló jelet sem látok az arcokon. Néhányan igénybe veszik a hideg vízzel teli vödröket, hogy lehűtsék a talpukat, de maximum pár szisszenést hallani. „Komolyabb spirituális tartalmat nem társítottam az alkalomhoz, és talán ezért is éreztem kellemetlen, de elviselhető fizikai fájdalmat” – meséli Zoli, aki doktorandusz barátnőjét kísérte el. „Én sem éreztem semmi különöset, azon kívül, hogy az erdőben sikerült csalánba lépnem. Valószínű azért lehet így, mert mi most egy harmonikus életszakaszban vagyunk, és nem azért jöttünk ide, mert be akartunk magunknak valamit bizonyítani” – mondja párja, Kriszta. Egy rendszeres tűzjáró viszont arról számolt be, hogy neki nagyon sokat segít egy ilyen alkalom, mert kiszakítja a hétköznapok sodrásából, és önmagával is tud végre foglalkozni.
Tűzbe menni a vállalatért
„A vállalati programban a tűzön járást egy nagyon fontos felkészítő szakasz előzi meg, amely szintén lehetőséget teremt, hogy a résztvevők átéljék a csoportba tartozás élményét” – mondja Bence a másik típusú tűzön járásról. Ilyenkor nincs közös éneklés, sem szellemhajózás, nem hívják meg a négy égtáj szellemét sem, „a fókusz egész nap azon a belső motiváción van, ami annyira fontos a csoportnak, hogy tűzbe menjenek érte”. A Kereskedelmi és Hitelbank esetében ez a teljesítménynövelés volt. Keresztes Gabriella, a K&H vezető képzési tanácsadója elmondta, hogy azért szervezett céges tűzön járást az értékesítő osztálynak, mert a csapatépítésen túl is maradandó élményt szeretett volna. „A programsorozat célja az értékesítési készségek fejlesztése volt, összekötve egy teljesítményszámmal. Szerettük volna, ha az elköteleződés a megvalósítás mellett jelképesen is megjelenik. A fejlesztési programot követően örömmel tettük transzparenssé, hogy az a csapat képes volt a kitűzött célszámokat teljesíteni. Nemcsak a nyitottságuk korlátaiból épített máglya égett, hanem a parázsszőnyegen járva erősödött az önmagukba vetett hitük is” – mondta a vezetési tanácsadó, aki – 70 résztvevő többségével – maga is végigsétált a parázson. „Az élmény, akár sajátról, akár a közösségiről legyen szó, nem maradt el. Láttam a tűzben izgalomtól csillogó szemeket. Hallottam saját korlátaikat átszakító, bátor kiáltásokat, és tapasztaltam a büszkeséget, hogy nincs lehetetlen” – ecsetelte Keresztes az életre szóló közösségi élményt.
Csendes-Erdei Emese
