A laikus számára a bűnügyi filmekből ismerős kifejezéseket tanul a tudósító: fedett ellenőrzés, célinformáció, tájékozódó vásárlás, időzített visszatérés, hatósági rászervezés. A kopott Opel Astrában, ahol ezek a terminus technicusok a mindennapi munka velejárójaként hangzanak el, négyen ülnek - hárman hatósági emberek, a negyedik a riporter. Egy régi munkakapcsolat révén a Narancs újságírója - szigorúan inkognitóban - elkísérhet egy célellenőrzésre szakosodott csapatot hat Pest környéki helyszínre: a megjelölt fő feladat az illegális szerencsejáték-szervezés felderítése. A társaság egyáltalán nem emlékeztet akciócsoportra. A bőrdzsekijén nyelves Rolling Stones-kitűzőt viselő sofőr és a szintén ellenőrként dolgozó, kopott farmert, gyűrött kockás inget viselő társa simán elzenélgethetne egy romkocsmában, míg a jogász végzettségű dr. K., aki eljárási szakértőként van jelen, leginkább egy hajnali afterpartiból hazainduló egyetemistára emlékeztet. A tudósítót gyorstalpaló tanfolyamban részesítik: mobiltelefon lehalkítva, ő maga meg nem szólal, ha hárman nevetnek, ő is nevet, egyébként pedig mindenhez terepszínű arcot kell vágni, történjék bármi is.
| ||
Megtudták
Hogy miről van szó, igazából akkor derül ki, amikor az egyes célhelyekhez legközelebbi rendőrségi elérhetőségeket veszik előre a mobilok híváslistáján. Dr. K. tréfásan Micimackót idézi: sosem lehessen tudni ezekkel a méhekkel. Az alaphelyzet a következő: az adóhatóság a már említett célinformációk révén megtudta, hogy bizonyos vendéglátóhelyeken az október végén betiltott szerencsejátékgépek ("félkarú rablók") helyét úgynevezett internetpontok vették át. Az év első hónapjaiban már végeztek ellenőrzéseket, ám a mintegy tízezer kontroll nyomán csak 137 esetben indítottak eljárást tiltott szerencsejáték-szervezésért. A gépek azonban kemény rendszerben működnek, ezért az általános jellegű "gereblyézés" helyett a jóval hatékonyabb, előzetes információkon alapuló kutatásra váltott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Szerencsejáték Felügyeletének dolgozó ellenőrzés. Ez persze nem hivatalos információ, az adóhatóság a megkeresésünkre csak annyit válaszolt, hogy a revizorok kiemelt feladata az idén az illegális nyerőgépek, játéktermek felkutatása, aminek az érdekében minden törvényes eszközzel eljárnak.
Hogy a csoportunk mennyire nem vakra repül, gyorsan kiderül. Kemény fedelű dossziéból hat akta kerül elő, kettőt előre kell venni, mert ezeken a helyeken kiskonyhás ételszolgáltatás (szendvics, hotdog, hamburger, pizzaszelet stb.) is van, ezért a tisztiorvosi szolgálatnak is lehet ott dolga; ők a fő célpont, a játékgépek ellenőrzését követően egy telefonhívás után látnak majd munkához; mint dr. K. megjegyzi, aligha mennek el eredmény nélkül. "Mi néha bukóra megyünk, ők sohasem, koszos csempe mindenütt van" - ironizál. A riporter némi döbbenettel látja, hogy az előzetes ellenőrzési akták között több esetben felskiccelt épületelrendezési vázlat is van, pontosan megjelölve az illegális gépek helye, sőt az is, hogy azokon melyik "félkarú" programot használják a leggyakrabban. Amikor megjegyzi dr. K.-nak, hogy néhány figyelmeztető telefonhívással alighanem gyorsan kereshetne pár százezer forintot, a jogász fagyos arccal válaszol: az ilyesmi nemcsak az újságírónak, de még a lapjának is okozna jó néhány kellemetlen hónapot. Ezután gyorsan váltunk, elvégre a hőségben kiaszott kukoricatáblák látványa is bőven kínál beszédtémát.
Nem virtuális
Az első helyszín egy lepukkant faházban üzemelő büfé T. kisvárosban. Árpi sofőr pikáns viccet mesél a bejáratnál, a poén éppen a belépéskor hangzik el - a riporter nem tudja elhessegetni az érzést, hogy ez is az akció része. Kávé, üdítő, dr. K.-nak egy pohár sör a rendelés, és egyelőre minden rendben, a pultos akkurátusan kezeli a pénztárgépet. Józsi ellenőr az "internetpont" táblára mutat, kérdezi: feladhatna-e néhány levelet? Természetesen, mondja a kiszolgáló hölgy és beizzítja a szomszédos helyiségben üzemelő masinák egyikét. A kezelőfelület egy sima Windows XP, a készpénzes "etetőbe" csúsztatott ötszázasért 26 percet kap az ügyfél. Józsi böngészget a menüben, s hamar rátalál a Gaming-portálra (amelynek ikonját előzékenyen kitették a gépasztalra), játszogat egy kicsit a semmire, hiszen itt csak virtuális kreditek pörögnek. A játékok pontosan megfelelnek a betiltott elektronikus kaszinók kínálatának; talán kevesebb a szabad játék, és a láthatólag mélyen szakértő Józsi szerint a nyerő-arány is jóval szerényebb a legális gépes időkben elfogadott 60-40 százaléknál. (Vagyis 100 forintból - elvileg - a nagy sorozatok törvénye szerint 60-at többé-kevésbé biztosan vissza lehet nyerni.)
Aztán fölteszi a nagy kérdést: lehetne-e "élesben" is játszani? A pultos hölgy láthatólag elbizonytalanodik, de végül nemet mond, győz az óvatosság. Viszlát, kerülünk egyet a kisvárosban, aztán - ezúttal még lazábbra véve a figurát - visszatérünk. Ezúttal Árpi lép a géphez (felesek, sörök rendeltetnek előtte, amelyek persze később nem fogynak el), tökéletesen kezeli a masinát, s nagy nehezen meggyőzi az alkalmazottat, ugyan tegyen már bele egy ezrest, olyan régen játszott. Pendrive kerül elő, pénz megy a kézbe, kredit a gépbe - tíz perc után pedig jön a kérés: ötszáz van benne, kérném. És ez a lebukás pillanata: a kifizetéssel megvalósul a tiltott szerencsejáték-szervezés bizonyított tényállása. Előkerülnek a fényképes igazolványok, hosszadalmas gépvizsgálat következik. Háromból egy üzemképtelen, viszont az üzlet tulajdonosát nem sikerül előkerítenie a permanens sírórohamokkal küszködő alkalmazottnak, akit közben megtalálnak a tisztiorvosi szolgálat ellenőrei is. Végül nem ír alá semmit, az ajtóra pecsét kerül, a boltot lezárják, a gépeket később hatósági foglalással elviszik.
Csak ismerősöknek
Dr. K.-t kérdezzük, mi lesz az akció következménye? Valószínűleg bűnvádi eljárás nagy értékre elkövetett adóbűncselekmény miatt, de maga a pénzbüntetés is a gépenkénti félmillióról indul - érkezik a válasz. A tulajnál korábban hat játékautomata működött, és nehezen feltételezhető, hogy ekkora rutinnal ne tudná, mi zajlik az átalakított masinákon. Az adóhatóság pontosan tisztában van azzal is, hogy a gépek átállítása egy szlovákiai címen bejegyzett céghez kötődik. "Tudomásom szerint a külföldi társszervekkel már folyik az egyeztetés az ügyben" - mondja dr. K. A cég üzletkötői főként Budapest környékén, részben a balatoni és velencei kocsmákban, Pest, Heves, Nógrád és Komárom-Esztergom megyében kínáltak fel éttermeknek, kávézóknak, kisebb-nagyobb kocsmáknak ötvenszázalékos részesedéssel fizetős játékra alkalmas gépeket. "Mindenkit alaposan kioktattak arról - mondja dr. K. -, hogy csak a régi ismerős játékosoknak szabad megengedni a fizetős pörgetést, vagy annak, akit ezek a régi motorosok beajánlanak. A tulajok szervezetten adják át egymásnak az információkat, s a hatóság számára ez az egyik legnagyobb gond. Meglehetősen jól zár a rendszer" - teszi hozzá.
Hogy mennyire, az a következő helyszínen derül ki. A város végén levő miniétterem-kocsma bejárata felett is ott díszelgett korábban a "@kaffe" felirat (fényképe szerepel a célkutatási aktában), ám a sarokba állított két gépen hatalmas betűkkel hirdeti a kiírás: technikai okok miatt átmenetileg nem üzemelnek. Megelőztek - mondja Árpi, aki azért a masinák adatlapját egyrészt lefényképezi - itt most nincs értelme a célzott visszatérésnek -, másrészt felvesznek egy pénztárgépjegyzőkönyvet is, aztán érkeznek az orvos-ellenőrök, de nekünk azzal már nincs dolgunk. Kifelé menet azért megkapjuk a magunkét, a tulaj alig fojtott hangon "ingyenélő geciknek" nevez bennünket. Ez van, bólogat dr. K., és ez még istenes, a múltkor Cegléden hatvankilós rottweiler kutyákat eresztettek "véletlenül" utánuk. A nap innentől jóformán eseménytelenül telik. P. kisközségben a két cím közül az egyiken "átmenetileg zárva" felirat fogad, a másikon pedig magát a gépet nem találják az ellenőrök. Elvileg kérhetnék a helyi rendőrök segítségét, hogy akár a magánlakásban is kutassanak utána - mondja Árpád, de nincs miért: nyilván senki nem olyan hülye, hogy otthon, rokonnál, barátnál tegye el az illegális masinát. Eredménytelenül járunk B. kisvárosban és a főváros egyik déli külső kerületében működő pincekocsmában is.
"Erről beszéltem - mondja dr. K. - Mindenhol van fülük és szemük a játékszervezőknek, ha valakit bebuktatunk, a környéken rendszámra tudják, kitől kell félni." Ennek ellenére jelentősen javul a felderítési arány, az ilyen szintű illegális tevékenységet űzők előbb-utóbb beleszaladnak a késbe. Mikor azt kérdezzük, honnan vannak a konkrét illegális játékszervező helyekre vonatkozó információik, dr. K. némi tanakodás után úgy válaszol: ezen a feketepiacon is van konkurenciaharc. Például egy Debrecen környéki társaság egy romániai bejegyzésű fedőcég révén hasonlóan terjeszkedne, mint az említett szlovák (konkrétan Révkomáromban létesített) vállalkozás, de ennél sokkal nagyobb baj, hogy ezek mögött a magyar hatóságok vélelme szerint olyan magyar játékpiaci befektetők állnak, akik novembertől elveszítették fix bevételüket.
A kialakított rendszer lényegében a korábbi kisjátéktermi rendszer "alternatív továbbélése", ami jól mutatja, hogy a korábbi évi 350-400 milliárd forintos forgalmúra becsült ágazatra van fizetőképes kereslet - ahogyan az innen korábban beszedett évi 65-75 milliárd forintnyi adótételre is égető szüksége volna az államnak. Nem csoda, hogy az állam az adóhatóság kiemelt ellenőri feladatává emelte az illegális játékszervezés felderítését.
Észrevették
Az állam amúgy maga is lépne a piacon: Varga Mihály gazdasági miniszter júliusban - a novemberi totális tiltás mögött egyszerű lobbiérdekeket sejtő szakmát nem meglepve - levélben kérte az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának véleményét egy meghívásos pályáztatásról, mégpedig több ezer "félkarú rabló" és több száz játékasztal üzemeltetésére. A kormányzat így tartaná elkerülhetőnek azt a nemzetbiztonsági kockázatot, amelyre hivatkozva tavaly ősszel betiltották a nyerőgépeket és az elektronikus kaszinókat. A levél szerint a meghívásos pályáztatásban tíz vidéki kaszinó létesítésének a jogát ajánlanák fel.
Az írás szerint a tavaly októbert követő 3 hónapban az állam 3,2 milliárd forint adóbevételtől esett el az intézkedés miatt - amely tiltó rendelkezés nyertese a három nagy kaszinó volt. A bennük működő pénznyerő automaták bevétele tavaly az előző évi majd háromszorosára duzzadt. A Szerencsejáték Zrt.-től kapott nem hivatalos információink szerint a játékgépek betiltása nem hozott jelentősebb forgalomnövekedést az állami játékszektorban. Az azonnali nyereséget kínáló sorsjegyek - amelyek a trafikok kínálatába is bekerülhettek -, illetve az ötpercenként húzott Puttó és részben a Tippmix forgalma nőtt ugyan, de távolról sem olyan mértékben, ahogy az előzetes hivatalos számítások becsülték. A gépes játékosokat tehát nem sikerült "becsatornázni" az állami szervezésű piacra.
A tárca most a 10 új kaszinótól évente egyenként 850 millió forint adóbevételre számít. A gazdasági főhivatal mindenesetre észrevette a nyilvánvalót: a levél szerint azok, akik eddig is hódoltak szerencsejáték-szenvedélyüknek, most kisebb részben külföldön, illetve az interneten, nagyobb részben az illegális piacon játszanak tovább.
Addig is maradnak a fedett ellenőrzések, a célinformációkra alapozott rajtaütések, a hatósági rászervezések, meg a nagy titok: vajon miféle nemzetbiztonsági kockázat is lehetett az, ami miatt Lázár János indítványára csaknem egy éve totálisan betiltottak egy legális és megbízhatóan adózó gazdasági szektort. És hogy kinek is jó az, ami e tarlón a helyére nőtt.
