3. Frankofón Filmnapok

  • 2013. február 19.

Snoblesse

Cotillard, Carax, Assayas, Audiard, Ozon, Luchini és még sokan mások.


Csontot és rozsdát, meg persze vért és könnyeket ígér az idei Frankofón Filmnapok, mely nagy kedvencünk, a bűntörténetekben (A próféta, A számat figyeld) és mély emberi drámákban (Halálos szívdobbanás) egyaránt járatos Jacques Audiard új filmjével, a Csont és rozsdával nyit. Audiard nem a könnyű megoldások híve, így biztosra vehető, hogy az utcai harcos (a Bikanyakban felfedezett Matthias Schoenaerts) és a lábait vesztett delfinidomár (Marion Cotillard) történetéből valami különlegeset sikerült kihoznia. A filmnapokon egymást érik az új utakat kereső, s azokat olykor meg is találó művészek: az önmagát csak nagy ritkán ismétlő Olivier Assayasnek életműsorozatot is szenteltek a szervezők, de Leos Carax zsenijének bizonyítására egy film is elég; a Holy Motors alighanem a fesztivál közel húsz filmjének egyik legvitatottabb darabjaként végzi.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.