A Krúdy-recept – Hogyan kell élni?

  • 2013. július 18.

Snoblesse

Jordán Adél és Keresztes Tamás a mulatós Krúdy nyomában.
false

„Krúdytól nem volt érdemes kérni, mert reggelig kellett vele kocsmázni, és az iszonyat fárasztó.” Szép Ernő pénzkérési szokásairól szólva Szacsvay László Krúdyra is kitért a vele készült interjúban (a teljes interjú itt), s mint e sorokból is kitűnik, bizony fel kellett a gatyáját kötnie annak, aki Krúdytól szeretett volna pénzt kölcsönkérni. Irodalomtörténetileg bizonyított tény, hogy Krúdy nagy éjszakázó volt, s nemcsak mint szépíró, hanem mint éjszakázó is köröket vert a kortársakra. A Krúdy-recept című felolvasó-színházi előadás a tabáni kiskocsmákban iszogató Krúdyt, a nőket egyetlen pillantásával meghódító Krúdyt és a hajnalig mulató Krúdyt mutatja be sok zenével, és Keresztes Tamás és Jordán Adél közreműködésével.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.