Slam poetry

  • 2016. július 28.

Snoblesse

Az Ördögkatlan Fesztiválon.
false

Egy vélemény: „Essek túl előbb a kellemetlenen: taszít a slam poetry. Érteni vélem a megjelenése okait, céljait, mindenekelőtt a piac mint territórium felkutatását vagy megteremtését, ez azonban nem teszi kevésbé ellenszenvessé a műfajból eredő fokozott exhibicionizmust, s a vele társuló tolakodást, hízelkedést, kérkedést, törleszkedést, szájhősködést. A slam poetry csak látszatra hasonlít az egykori beatköltők performanszaira, azok nonkonformizmusára, lázadására, a slam, amennyit én megnéztem-hallgattam belőle, kivétel nélkül a saját komfortérzete fokozására tört.” (Marno János)

Még egy vélemény: „Kimondottan érdekes érzés a slam poetry magyarországi »szakmai« recepciójának hullámveréseit átélni: kicsit olyan ez az egész, mintha állnánk egy vizsgálóbizottság előtt, aminek a tagjai 3 percenként cserélődnek, és mi folyamatosan izgulhatunk, h na, ki lesz a következő, aki ránk mosolyog vagy elküld minket a melegebb ághajlatú (véletlen volt, de így hagyom, mert szép) anyánkba. Tkp. mindkét oldalon vannak most már bőven, integetnek és legyintgetnek. És ezzel nincs is semmi baj. Ez valami új, jöjjenek sorban, nézzék meg, szaglásszák körbe, vonják meg a vállukat vagy ne, aztán kész.” (Simon Márton)

És egy – narancsos – harmadik:

„Az itthon költők és rapperek által néhány éve meghonosított műfaj még 2013 novemberében is indulatokat vált ki. Olyan rezgés van körülötte, amire nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy példátlan. Már ha a szívünk nyugodt maradhat egyáltalán. Az utóbbi időben is többfelől érzékelhető fokozott érdeklődés a slam poetry iránt. A hvg.hu-n például szerző megjelölése nélkül közölt jófejkedő cikkben, interjúalanyoknak (Bëlga) feltett kérdések formájában, kerekasztal-beszélgetésről való tudósítás képében. Sajnos az orgánum rendre abba a hibába esik, amitől Umberto Eco óva inti a szakdolgozókat: nem feltétlenül kell barokk körmondatokban írnunk, ha a barokk irodalomról írunk. De nem csak a Bëlga, Uj Péter is kifejezte erős ellenérzéseit a műfajjal és leginkább Molnár Péterrel szemben. Na, péntek este ők mind megkapták. Hallottunk beszólásokat a hvg-nek, a Bëlgának és a 444-nek. Megy itt a cicaharc mindkét oldalról, de a slammerek, ha nem is mindig szellemesek, legalább egyenesek.”

Fenti sorok egy slambajnokságról való tudósítást (a teljes coverage itt) vezettek fel – jól látszik, hogy valóban dúl a harc, cica vagy másmilyen, de a lényeg, hogy ismét slam lesz, ezúttal az Ördögkatlan Fesztiválon.

Fellépők: Csider István Zoltán, Horváth Kristóf „Színész Bob”, Kövér András „Kövi”, Pion István, Simon Márton, Tengler Gergely „TG” és Kemény Zsófi.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.