Slam poetry

  • 2016. július 28.

Snoblesse

Az Ördögkatlan Fesztiválon.
false

Egy vélemény: „Essek túl előbb a kellemetlenen: taszít a slam poetry. Érteni vélem a megjelenése okait, céljait, mindenekelőtt a piac mint territórium felkutatását vagy megteremtését, ez azonban nem teszi kevésbé ellenszenvessé a műfajból eredő fokozott exhibicionizmust, s a vele társuló tolakodást, hízelkedést, kérkedést, törleszkedést, szájhősködést. A slam poetry csak látszatra hasonlít az egykori beatköltők performanszaira, azok nonkonformizmusára, lázadására, a slam, amennyit én megnéztem-hallgattam belőle, kivétel nélkül a saját komfortérzete fokozására tört.” (Marno János)

Még egy vélemény: „Kimondottan érdekes érzés a slam poetry magyarországi »szakmai« recepciójának hullámveréseit átélni: kicsit olyan ez az egész, mintha állnánk egy vizsgálóbizottság előtt, aminek a tagjai 3 percenként cserélődnek, és mi folyamatosan izgulhatunk, h na, ki lesz a következő, aki ránk mosolyog vagy elküld minket a melegebb ághajlatú (véletlen volt, de így hagyom, mert szép) anyánkba. Tkp. mindkét oldalon vannak most már bőven, integetnek és legyintgetnek. És ezzel nincs is semmi baj. Ez valami új, jöjjenek sorban, nézzék meg, szaglásszák körbe, vonják meg a vállukat vagy ne, aztán kész.” (Simon Márton)

És egy – narancsos – harmadik:

„Az itthon költők és rapperek által néhány éve meghonosított műfaj még 2013 novemberében is indulatokat vált ki. Olyan rezgés van körülötte, amire nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy példátlan. Már ha a szívünk nyugodt maradhat egyáltalán. Az utóbbi időben is többfelől érzékelhető fokozott érdeklődés a slam poetry iránt. A hvg.hu-n például szerző megjelölése nélkül közölt jófejkedő cikkben, interjúalanyoknak (Bëlga) feltett kérdések formájában, kerekasztal-beszélgetésről való tudósítás képében. Sajnos az orgánum rendre abba a hibába esik, amitől Umberto Eco óva inti a szakdolgozókat: nem feltétlenül kell barokk körmondatokban írnunk, ha a barokk irodalomról írunk. De nem csak a Bëlga, Uj Péter is kifejezte erős ellenérzéseit a műfajjal és leginkább Molnár Péterrel szemben. Na, péntek este ők mind megkapták. Hallottunk beszólásokat a hvg-nek, a Bëlgának és a 444-nek. Megy itt a cicaharc mindkét oldalról, de a slammerek, ha nem is mindig szellemesek, legalább egyenesek.”

Fenti sorok egy slambajnokságról való tudósítást (a teljes coverage itt) vezettek fel – jól látszik, hogy valóban dúl a harc, cica vagy másmilyen, de a lényeg, hogy ismét slam lesz, ezúttal az Ördögkatlan Fesztiválon.

Fellépők: Csider István Zoltán, Horváth Kristóf „Színész Bob”, Kövér András „Kövi”, Pion István, Simon Márton, Tengler Gergely „TG” és Kemény Zsófi.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.