A Sólstafir Sástón

  • 2012. augusztus 9.

Snoblesse

Izlandi metál a Fekete Zaj Fesztiválon.


Ahány izlandi énekes/zenekar, annyi gejzíres hasonlat, ám fájdalom, Björk, a Múm, a Sigur Rós, a GusGus és Emilíana Torrini kimerítette a teljes hasonlatállományt (talán már csak egy „tiszta, mint az izlandi égbolt” van a raktáron). A metálosoknak már egy sem maradt, de – már csak a mesterségükből adódóan is – nekik bírniuk kell a csapásokat, és az izlandi Sólstafir tagjait (élükön Adalbjörn Tryggvason énekessel) aligha kell félteni a lelki megrázkódtatástól. Az óvatlan koncertlátogatókat annál inkább, a Sólstafir zenéje ugyanis sötét, mint az államcsőd utáni kilátások – de ez már tényleg a titkos közhelytartalékokból való.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.