Belle Belle a Fekete Zajon

  • 2012. augusztus 9.

Snoblesse

Egy magyar, aki cool soundok kibocsátásában utazik.


A Soundcloud blogja azon hazai zenészek közé sorolta, akik cool soundok kibocsátásában utaznak. A húszas évei elején járó Nagy Bence a low-fi hangzás hazai virtuóza, dalszerzői-énekesi és multiinstrumentalista minőségben az egyszemélyes színpadi megoldások híve, aki előszeretettel bástyázza körül magát szintetizátorokkal. Belépőjét az első lemezesek klubjába tavaly váltotta meg Pain of Horses címmel megjelent anyagával, idén pedig olyan nevek előtt adott ízelítőt zeneileg megalapozott zárkózottságából, mint az M83 és Zola Jesus. A Belle Belle néven futó előadó ezúttal a Fekete Zaj fesztiválon adja elő egyedülállós produkcióját.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.