Az emberzene tetszett a legjobban – Tóth Evelin énekes, dalszerző

  • rés a présen
  • 2016. augusztus 14.

Snoblesse

Ma hajnalban a Szigeten.

rés a présen: Idén nyáron a Tóth Evelin TrióM formációval lépsz fel a Szigeten. Milyen programmal?

Tóth Evelin: Fergeteges és lélegzetelállító programmal, természetesen. Augusztus 14-én a Fidelio klasszikus opera és jazz színpadon hajnali fél egykor. Főként Maya című lemezünkről mesélünk; alkalmazkodva a bábeli zűrzavarhoz: hard elektroakusztikus hangvételben.

rap: Hogy állt össze ez az anyag?

TE: Bartha András sound designerrel, Kardos Dániel gitárossal és Szalai Péter ütőssel a Patyolat próbaüzemben és kultúrmosodában béreltünk négy hónapig egy stúdiót. A teljes próbafolyamatot rögzítettük. Együtt írtuk a dalokat, közösen készültek a kompozíciók, és Szabó T. Anna költő biztatására a saját szövegeimmel dolgoztunk. A lemez különlegessége – és ez mindegyik szám felvételére igaz –, hogy sztereóban vettük fel az anyagot, ami azt jelenti, hogy nem sávonként, aztán javítgatva, toldozgatva-foldozgatva, hanem pőrén addig játszottuk újra meg újra a dalokat, amíg azt nem mondtuk, hogy kész. A dalok egy megálmodott dramaturgia szerint követik egymást. Aztán ennek a szcenírozott koncertverzióját készítettük el a Művészetek Palotájában megrendezett lemezbemutatóra Magyarósi Éva animációival – amelyeknek egyik fő figurája én vagyok – és Bernáthy Zsiga vj közreműködésével. A Szigeten reményeink szerint ezt a verziót láthatja a nagyérdemű.

false

 

Fotó: Horváth Judit

rap: Előzőleg milyen formációkban léptél fel a Szigeten?

TE: A Világzenei nagyszínpadon énekeltem már a Makám zenekarral, Lantos Zoltánnal játszottuk a Cseh Tamás remake-lemez címadó dalát, az Eszembe jutottál címűt szintén a Világzenei színpadon. Egyébként ez a Marton László Távolodó vezetésével készült Cseh Tamás-projekt jobb sorsra lett volna érdemes. Olyan előadók remek verziói voltak benne, mint Péterfy Bori, Szűcs Krisztián. De felléptem a Drumsszal, az Amorf Ördögökkel és a régi zenekarommal, az Ektárral, valamint régi színházi társulatommal, a Hólyagcirkusszal meg a Medence Csoporttal is.

rap: Mikor és hogy jött létre a TrióM?

TE: Egy portugál vacsorán fűszereztük alkalmi fádókkal az ételeket az M étteremben, jelenlegi férjem, Illés Máté exéttermében, aztán úgy maradtunk. Mára már sok minden változott, a TrióM gitárosa például Csókás Zsolt lett az utánozhatatlan és pótolhatatlan Szalai Péter mellett. Lehet, hogy világzenét játszunk, de az eddigi kategóriák vagy címkék közül, amikkel illettek, az emberzene tetszett a legjobban.

rap: Jelenlegi férjed új éttermében, az EtyekM-ben is felléptek?

TE: Igen, más formációkkal is, de itt több szerepben is látható és hallható vagyok: anya, feleség, borász, szőlész, pincérnő és „agrárdizőz”. Mert ez a hely az otthonunk is, egy lakás-présház-pince étteremről van szó Etyeken, az Öreghegy tetején.

rap: Részt veszel most más formációkban is?

TE: Lánykorom kedvenc zenekara, a Besh o Drom lepett meg azzal, hogy magukkal vittek most nyáron három körre. Lenyűgözött a profizmusuk és az a kiolthatatlan izzás, amivel a zenébe és a közönségbe vetik magukat. Fantasztikus érzés volt a színpadon. Kecskeméten például 3 ezer embernek énekelni azokat a dalokat, amikbe anno szerelmes voltam. A nyár másik zenei és színházi utazása egy nemzetközi összművészekből álló spanyol–lengyel–holland–izraeli projekt, a Bandgladesh. Egy hatalmas felhőben fogunk Ozorán a hang nevű hangszer főszereplésével elszállni.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”