„Az én képeimnek csak szeme van, Norbi szobrainak pedig nincs arca” – Kovács Lola festő

  • rés a présen
  • 2016. április 8.

Snoblesse

A Tekintettel arra c. tárlat április 19-ig látható a Vízivárosi Galériában.

rés a présen: Jó ideig távol éltél a fővárostól. Milyen hatással volt ez a munkáidra, és a visszatérés milyen impulzusokat adott?

Kovács Lola: Született pesti vagyok, sosem töltöttem pár hónapnál többet a fővároson kívül, sőt egy időben nagyon is elmerültem benne. Aztán hét évig éltem a családommal egy pici faluban a Káli-medence szélén. Hatalmas flash volt a valódi világban, a növények, a levegő, a föld, a távlatok, a csillagok érzékelhető jelenlétében élni. Kiderült például, hogy a november nem a depresszió ötven árnyalata, hanem egy elképesztően finom japán tusrajz, és a növények a téridő leglátványosabb lakói. Szerintem sokkal mobilisabbnak kellene lennünk, mert minden élethelyzet más megoldásokat kíván. Most úgy alakult, hogy újra a fővárosban vagyok, ez is egy állomás. A régi szakmai kapcsolatok megmaradtak, talán azért is, mert a képzőművészeti élet eléggé lassú víz. Az időközben történt szürreális változások pedig ugyanúgy érintettek, mint az összes többi művészt Magyarországon.

false

rap: Mely témák foglalkoztatnak a leginkább?

KL: A témák úgy kapcsolódnak vagy inkább hurkolódnak egymásba, akár a varrócérna. Mindig újra felbukkan egy régebbi szál valami váratlan helyen. Az óriásira nagyított szemeket több mint tíz éve festem, és még mindig látok benne távlatokat. A növények újabban kezdenek főbb szerepeket követelni maguknak. Az átlátszó hordozókkal folytatott kísérletezés a legizgalmasabb része a munkámnak. Plexilapokra festek, damillal hímezek, a semmiben lebegő valamiket tükrözök. Régi fotókat rendezgettem, és akkor vettem észre, hogy már a főiskolai évek alatt is csináltam átlátszó üvegmunkákat, csak közben teljesen máson járt az eszem. Ebből is látszik, mennyire szépen kerüli a művészet a tudatosságot.

rap: Mit kell tudnunk a Tekintettel arra című új kiállításodról?

KL: Ez egy közös kiállítás Kotormán Norbert szobrász barátommal. Volt már alkalmunk együtt bemutatni a munkáinkat, és azt hiszem, most is érezhető az összhang; a munkáink jól érzik magukat egymás társaságában. Az én képeimnek csak szeme van, Norbi szobrainak pedig nincs arca. Ő is kísérletezik most olyan fejekkel, amelyeknek üvegből készített szemei lesznek. Szóval, végül mire is vagyunk tekintettel? Ez egy igazán humanista nézőpont. Április 19-ig látható a tárlat a Vízivárosi Galériában, melynek Olescher Tamás a vezetője, neki köszönhetem a meghívást erre a kiállításra.

rap: Milyen technikával dolgozol?

KL: Alapvetően festő vagyok, nagyon szeretek festeni a klasszikus értelemben, olajfesték, vászon, lehetőleg minél nagyobb méretben. Szeretem az anyagok tapintását, szagát, mozdulását, keveredését, az ecset húzását… Minden kép olyan, mintha legelölről kéne kezdeni újra és újra. Nincsenek kialakult, begyakorolt módszereim.

rap: Mi mással foglalkozol a festés mellett?

KL: Tárgyakat, installációkat készítek, fotózom, és csináltam pár performanszot is. Friss fejlemény, hogy 6–17 éves gyerekeknek tartok művészeti foglalkozásokat. A velük töltött idő mindig inspiráló, és arra is rákényszerít, hogy tisztázzak magamban jó pár dolgot. A gyerekeim, Mira és Milán is részt vesznek ezeken az órákon, és nagy élmény, hogy milyen harmonikusan tudunk ilyenkor együtt dolgozni a hétköznapok dzsungelharcaihoz képest.

rap: Hol láthatunk téged még a közeljövőben?

KL: Most éppen nincs kitűzve konkrétum, de ha nagyon hiányoznék, a gyerekkorom egy fontos színtere látható a Ludwig Múzeumban, a Képtaktikák című kiállításon, amely a Makói Grafikai Művésztelepet mutatja be a hetvenes évektől. Nekem személyes időutazás, a külső szemlélőnek izgalmas kordokumentum és egy nagyon érdekes, változatos grafikai anyag. És most, hogy végre lesz időm, kimegyek a Ligetbe a fákhoz, remélem, ott találkozunk.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.