Bábel-est – Szárnyak

  • 2016. november 29.

Snoblesse

A Kistehéntől Darvasi Lászlóig, az újcirkusztól a világzenéig.
false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Lássuk, kik lépnek színpadra a bábeli forgatagban!

Negyven évvel ezelőtt, amikor még nem ismertük a világzene fogalmát, világszínvonalú népzenei feldolgozásaival új műfajt teremtett a Kolinda együttes. Egyik alapítója, Kiss Ferenc akkoriban egy másik legendás együttesben, a Vízöntőben is muzsikált, majd az Etnofon Zenei Társulásban összegezte az örökségeit.  A társulás vendége Bognár Szilvia lesz.

Egy másik Kolinda-tag, Lantos Iván is fellép az esten  – a Kistehén együttes vendégeként. De láthatjuk Téri Gáspár és Bardóczy Ilka újcirkuszi duettjét, a Grotesque Gymnasticsot is, a magasirodalmat pedig Darvasi László képviseli.

Moderátor: Winkler Nóra

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.