Balaton Sound: Yonderboi

  • 2012. július 4.

Snoblesse

Előre a VOLT-on megkezdett úton. Yonderboi élőben – második rész: Balaton.


7 kérdés című sorozatunkban azt is elárulta, mit tenne, ha egy napra nő lenne, és melyik kitalált figuránál érezte, hogy azt róla mintázták. Tavaly készült mélyinterjúnkban (a teljes szöveg itt) pedig munkamódszeréről is lehullt végre a lepel: „Az idő nagy részében ülök a gép előtt, és nyomkodok, közben szól a zene – többnyire ugyanaz a pár másodperces kör órákig.” A sok nyomkodásnak meg is lett az eredménye, hat év hallgatás után megszületett a német Charlotte Brandi énekhangjával kísért Passive Control, melyet kritikusunk (a teljes kritika itt) „jól összerakott, kiforrott, egységes lemez”-nek értékelt. A VOLT Fesztiválon már vizsgázott az anyag élő verziója – Fogarasi László most a Balaton Sound-on lép a  közönség elé és a színpadképet nagyban meghatározó, kivilágított óriás Y mögé.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.