Bányavirág

  • 2016. december 5.

Snoblesse

Pálinkás jó reggelek, pálinkás jó nappalok és pálinkás jó esték váltják egymást Székely Csaba színházi Erdély-díszletei között.


Székely Csaba darabja leszámol az illuzórikus Erdély-mítosszal, vagy még inkább felcseréli azt az ún. alkoholromantikára – írta kritikusunk a Bányavirág pinceszínházbeli előadásáról (a teljes kritika itt olvasható). Székely Csaba világában van házi pálinka, almakompót, haldokló apa, bezárt bánya, sírva vigadás, nincs viszont perspektíva, munkahely, hit, remény és szeretet. E mesésnek aligha mondható Kárpát-medencei térbe, mint fentebb is jeleztük, legfeljebb hálni jár az Erdély-mítosz: minden düledezik, legyen bútor, ház vagy ember, egyedül a pálinkamérésnek van oka némi derűre. Utóbbiból (nem a pálinkából, hanem a derűből) a nézőnek is kijut Csizmadia Tibor rendezése és az alkoholromantikában remeklő színészek (Kaszás Gergő, Széles László, Bozó Andrea, Tóth József és Vándor Éva) jóvoltából.

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.