Bérczesi Róbert a Hunniában

  • 2016. július 14.

Snoblesse

A Hiperkarma lelke a Hunnia Art Bisztróban játszik szólóban.
false

„Ha létezne egy olyan lista, ami a magyar popzene nagy túlélőit foglalná össze, akkor azt Pajor Tamás mellett egészen biztosan Bérczesi Róbert vezetné. Körülbelül két és fél éve volt alkalmam beszélgetni a Hiperkarma frontemberével, és ne szépítsük, borzasztó állapotban volt a 2011-es visszaesése után. Most viszont kiváló egészségnek örvend, amihez állítólag Pajor is hozzátette a ma­gáét amolyan spirituális segítségnyújtás formájában. A (ki)gyógyulás végeredménye az új Hiperkarma-lemez, a Konyharegény” – írta zenekritikusunk, majd rátért (a teljes szöveg itt) a Hiperkarma lemezbemutató koncertjére. Néhány éve mi is elbeszélgettünk Bérczesivel:

Magyar Narancs: Te jóban vagy magaddal?

Bérczesi Róbert: Sokat és sokáig bántottam magamat – mondjuk úgy, hogy most békülőben vagyunk.

MN: A bántáson a cuccozós korszakodat érted?

BR: Igen, kábé tíz évig tartott ez az időszak – nem tudsz olyan drogot mondani, amit ebben az időben ne tömtem volna magamba. Számolom a napokat, és pontosan 580 napja szűnt ez meg: akkor eldöntöttem, hogy abbahagyom a mindennapos őrületet. Azóta kezdtem el megcsinálni azokat a dolgokat, amik akkor is a fejemben voltak, amikor a poklot jártam. Ilyenek a feldolgozáslemez és a Hiperkarma dalai. Ahogy leálltam, megtisztult a gondolkodásom, és bevonzottam olyan embereket, mint például Nemes András és a Barikák – Bencze Alma, Haragonics Sára és Mayer Bernadette –, akik rengeteget segítettek abban, hogy az én kis személyes elvonókúrám a zenén keresztül valósulhasson meg.

MN: Teljesen szárazon jöttél le?

BR: Szedek egy nagyon lightos szorongásoldót, illetve pánikbetegség elleni gyógyszert, mert másképp nem tudnék létezni a világban. Nem járok sem terápiára, sem elvonóra, mert úgy vagyok vele, hogy eldöntöttem, hogy leállok, és kész. Én mindig a saját fejem után mentem, mindig magamnak való ember voltam: már gyerekként is bezártam a szobám ajtaját, odabent írogattam, rajzolgattam, és általában egyedül ebédeltem.

Az interjú teljes egészében itt található, Bérczesi Róbert teljes egészében a Hunnia Art Bisztróban látható.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.