Takáts Eszter az A38-on

  • 2016. július 13.

Snoblesse

A pécsi dalszerző-gitáros-énekesnő és zenekara.

Magyar Narancs: A sikeres pécsi popzenészek sosem költöznek el a városból. Te 2009-ben mégis Budapestre jöttél. Hiányzott valami?

Takáts Eszter: Semmi, sőt azt hiszem, túl sok volt nekem. Annyi minden van ott, hogy szerettem volna levegőt venni, és szuverén módon alkotni. Pécsen mindenki ismer mindenkit, és nagyon nehéz a rossz szokásaimat elfeledtetni az emberekkel, ha száznyolcvan fokos életmódváltást szeretnék. A nagyvárosban azt élvezem, hogy egy pici porszem vagyok. Magánéletileg is szükségem volt változásra, és másfajta emberekre. Nem mondom, hogy nem volt nehéz eleinte az alkotás, mert minden Pécshez kötött, és eltelt egy kis idő, mire megtanultam úgymond józanul írni és a gátlásokat levetkőzni. A régi pécsi bulik inspiráltak, de amikor már nem így akartam, akkor abban a közegben nehezebb volt. Itt könnyebb tiszta lappal indulni, mert most már csak élmények kellenek az intuícióhoz, semmi bódulat.

false

MN: Milyen zenei élményekkel jöttél erre a pályára?

TE: A népzene volt a meghatározó, mert a nagypapám, amikor vártuk anyukámat az állomáson, népdalokat tanított. Ez Zalaegerszegen volt, odaköltöztünk anyukámmal Pécsről, ahol születtem. Egyszer laktam apuéknál is Pesten. Ezért szoktam azt mondani, hogy az ország zenésze vagyok. Zalaegerszegen zenei tagozatra jártam iskolába, tehát kiművelődtem komolyzenéből is. A zenei szakközépiskolát aztán pedagógia szakon végeztem, de közben kísértem hangszeren, meg énekeltem egy kórusban, ahol altos létemre mindig kaptam szólót. Szerettem szerepelni, és jártam magánénektanárhoz is, mert gondoltam, hátha lesz majd zenekarom. Emellett sok underground zenét hallgattam, meg a hetvenes évek rockmuzsikáit. Akkor már volt egyébként a Kispál és a Borz, nagyon szerettem az Ágy, asztal, tv című lemezüket. Aztán persze Cseh Tamást. Amikor bizonytalannak éreztem a helyzetemet, még a Budapestre költözéskor, rá gondoltam, ha izgultam a fellépés előtt, meg Edit Piafra. A szorongás miatt gyakran volt, hogy mezítláb léptem fel meg alsónemű nélkül, hogy földelve érezzem magam. Egyszer, mondjuk, ciki volt ez az alsóneműdolog, most nyáron, az Ördögkatlanon a nagy melegben, mert iszonyat szél fújt, hiába volt hosszú szoknyám, még szerencse, hogy az elektromos gitár lelóg odáig.

A teljes interjú itt, a teljes énekesnő a hajón, zenekarával látható. Plusz: Petruska!

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.