Brecht bosszúja

  • 2015. február 4.

Snoblesse

Baal a Jurányiban, a Szputnyik produkciójában.
false

„A darab amúgy Brecht bosszúja az utókoron, több változata is van, befejezve sincsen; bizonyos értelemben ez az első meg az utolsó, mert elbíbelődött vele egész életében. Üzenete leginkább talán annyi, hogy értsd, ahogy akarod, csinálj vele, amit akarsz, csak süljön ki belőle valami a végére. Teli van ideológiai és művészetfilozófiai tézisekkel (köztük sok a közhely és a színházra alkalmatlan elmélkedés), ugyanakkor elementáris erőnek kellene dőlnie belőle, másként alighanem nézhetetlen.” Reméljük, kritikusunk Baal-intelmeit a szputnyikosok megfogadták, és várjuk azt az elementáris erőt, amely Brecht darabját nézhetővé teszi. Akik biztosan nézhetők, mert szerepelnek a Kovács D. Dániel rendezte Baalban: Király Dániel, Hajduk Károly, Bach Kata, Kárpáti Pál, Béres Miklós, Jankovics Péter, Kurta Niké, Pető Kata, Rainer-Micsinyei Nóra és Szabó Zoltán.

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.