Daniel Radcliffe a Cinefesten

  • 2013. szeptember 10.

Snoblesse

Öld meg kedveseid – Harry Potter Allen Ginsberget alakítja.
false

Allen Ginsberget felfedezték maguknak az amerikai függetlenek – jobb későn, mint soha, mondhatnánk némi rosszallással, de miért tennénk ilyet; ha csak egy Ginsberg-vers elolvasásához hozza meg a kedvet a filmes beavatás, már megérte, nem igaz?! Ginsberget 2010-ben James Franco alakította az Üvöltés című filmben (mely a címszereplő vers bírósági tárgyalását dolgozta fel), 2013-ban pedig Daniel Radcliffe (nemrég láttuk őt Londonban) teszi ugyanezt az Öld meg kedveseid című produkcióban, igaz, még nemhogy a tárgyalástól, de a vers megírásától is fényévekre vagyunk. Ginsberg élete egyetemistaként sem mondható eseménytelennek: dúl a szerelem, pezseg az irodalmi élet, s előkerül Kerouac, Burroughs és egy kés is…

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.