30Y

  • 2016. június 23.

Snoblesse

A VOLT nagyszínpadán.
false

 

Fotó: Németh Dániel

Tavaly megkérdeztük az idén 16 éves zenekar vezetőjét, milyen 15 évesnek lenni. Reméljük, kihámozták a felvezetőben rejlő jelentést. Jöjjenek Beck Zoli gondolatai a múló időről.

rés a présen: Idén 15 éves a 30Y zenekar, tagjai közül te vagy egyedül negyven fölött. Hogyan viseled a jubileumot?

Beck Zoli: Az időnek van ez a természete, és szeretem ezt a természetét, hogy telik, mert azzal lehet bánni. Az idő mindent történetté alakít, én meg történeteket hallgatni és történeteket mondani szeretek a legjobban, tudod, ezekben a történetekben ismerem fel magamat.

rap: Mik voltak a döntő változások az elmúlt 15 évben?

BZ: Zenei értelemben van folytonosságélményem: sosem voltunk lehatárolt, stílusirányhoz kötött zenét játszó zenekar. Amikor a Semmi szédítő magasság megjelent (2007), az underground-metál szcéna szereplői, az IHM, a Subscribe tagjai örültek, hogy a lötyögős alter helyett tényleg feszes zenék szólalnak meg a kezünk alatt. A barátságunk is innen datálódik velük. A Szentimentálé lemez meg (2012) olyan zenei világokat járt be, ahol a cselló, a nagybőgő vagy a rezesek szerves részévé váltak a dalainknak. De 15 év tényleg hosszú idő, miközben az alapvető hozzáállásunk a zenéléshez kevéssé változott: autonóm zenekar vagyunk, koncertezünk, próbálunk, dalokat írunk, és azt állítjuk a világról, amit aktuálisan igaznak és fontosnak gondolunk.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.