Egyéjszakás kaland Társulat: Főzelék feltétlenül

  • 2012. április 20.

Snoblesse

Zenés szatír(a).


Mi az összefüggés a tojásfényesítés, az ingatlanügynökség és a Csárdáskirálynő között? Erre és még sok minden másra is fény derül Takáts Márton Főzelék feltétlenül című „zenés szatír”-ájában, melyben két állástalan, negyvenes színésznő próbálkozik a pénzszerzéssel. Felmerül egy New York-i főzelékbár ötlete is, de ennél többet nem mondhatunk a Znamenák István rendezte produkcióról. Vagy talán még annyit, hogy Márton Eszter, Takáts Andrea és Gerner Csaba szerepelnek az előadásban.

 

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.