EUShorts Fesztivál

  • 2012. november 8.

Snoblesse

Díjnyertes és majdnem díjnyertes rövidfilmek áradata a Toldiban.


Jelentős mennyiségű díjnyertes rövidfilmre lehet számítani az EUShorts Fesztiválon, ahol a nagy nemzetközi fesztiválok (Cannes, Velence, Karlovy Vary, Clermont-Ferrand, a Berlinale, a Sundance és Annency) legjobbjai mutatkoznak be a hazai kisfilmszerető közönségnek. Az erős nemzetközi felhozatal (20 ország, több mint 60 film) mellett négy magyar kisfilm is színesíti a kínálatot, melyben munkanélküli vámpírok és buszon menekülő erdei állatok is szerepelnek. A fesztivál díszvendége Erwin Olaf holland fotós-képzőművész-rendező lesz, akit felettébb provokatív alkotóként ismer a világ – s hogy ez mennyire így van, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egyik munkáját azért utasította vissza egy kiállítás, mert az nem tartalmazott semmiféle meztelenséget. Ilyesmi ezúttal nem fordulhat elő – alighanem jó oka van annak, hogy a mester filmjei nem a Fűzöld és még csak nem is a Pletykapink, hanem az Élénk vörös elnevezésű blokkba kerültek.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.