Forgách András: 12 nő voltam

  • 2013. szeptember 23.

Snoblesse

Mind a 12 ott lesz a könyvbemutatón. És Kornis Mihály is.

12 nő voltam – ez áll Forgách András új könyvének borítóján, s a szerző már a fülszövegben részletezi is, hogy kikből áll össze a 12.

false

Egy – aki egy eszkimóhoz megy feleségül
Kettő – aki az űrben akart csókolózni…
Három – akit legjobb barátnője meggyilkolásával vádolnak
Négy – aki a Budapest–Párizs járaton lefogy 25 kilót
Öt – aki bemártja azt, akit a legjobban szeret
Hat – aki újra találkozik 12 élettel korábbi karmikus szerelmével
Hét – aki tud nemet mondani
Nyolc – aki egy orosz bankárba zúg bele Szentpéterváron
Kilenc – aki egy hétig állt mozdulatlanul tütüben
Tíz – akinek rendőr volt az apja
Tizenegy – akinek négy anyja volt, de egyik se vallja be, melyikük szülte
Tizenkettő – aki egy széthasított fejű férfit szeretett.

Mind a 12 nő (vagyis a szerző) ott lesz az Írók Boltjában, a könyv bemutatóján, ahol – újabb csavar – Bánfalvi Eszter bújik bele a 12 nős szerző szerepébe. A könyvesbolt világot jelentő kirakatában monodarab, a kirakati színpadkép előtt, vagyis az Andrássy úton pedig nonstop fotózási flashmobil zajlik – utóbbi Szilágyi Lenkével. Mindeközben a bolt belsejében Kornis Mihály, Forgách András, Bánfalvi Eszter olvas fel a könyvből, az emeleten pedig Kornis elemez.



Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.