George Harrison: Living in the Material World

  • 2012. december 17.

Snoblesse

Töltsön 208 percet George Harrisonnal. Rendezte Martin Scorsese.


„Egy részem szinte azt kívánja, hogy ne kerüljön a nyilvánosság elé; olyan ez a film, mintha a legbensőmbe kéne beinvitálnom a közönséget.” Ezt George Harrison, a 2001-ben elhunyt beatle özvegye mondta Martin Scorsese dokumentumfilmjéről, melynek elkészítését persze maga is támogatta. A rendezőt is ő választotta; Scorsese Bob Dylanról forgatott dokumentumfilmje, a No Direction Home: Bob Dylan győzte meg arról, hogy a Taxisofőr rendezőjének kell a férjéről filmet készítenie. A 2011-ben bemutatott, 208 perces dokut lelkes kritikák fogadták szerte a világon – most a hazai közönség is értékelhet, a George Harrison: Living in the Material World című filmet a Vörösmarty mozi vetíti.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.