Hagymát hagymával – Este Kabos Gyuláról

  • 2013. szeptember 5.

Snoblesse

Schneider Mátyás a Dob utcában eszi a hagymát a Spinoza Zsidó Fesztiválon.
false

Nehezen barátkozott a hangosfilmmel, de aztán mégis eljátszotta a gasztronómiai kihívásokkal küzdő, a hagymát legszívesebben hagymával fogyasztó Schneider Mátyás fuvarozót  – noha eredetileg Gózon Gyulának szánta a szerepet a Berlinből hazarándult Székely István filmrendező. A Hyppolit, a lakáj a magyar filmtörténet és popkultúra elidegeníthetetlen része, Kabos Gyula pedig minden idők egyik legnagyobb hazai komikus színésze, noha a harmincas évek végén sokan bélyegezték idegennek. El is hagyta az országot, s Amerikában halt meg, immár valóban idegenként. A Spinoza-ház estjén a 125 éve született színész élete elevenedik meg levelezése és filmjei alapján.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.