Helen Edmundson: Irtás

  • 2016. május 24.

Snoblesse

Az angol parlament elfogadja történetének legkegyetlenebb rendeletét. Írország lakóit – férfiakat, nőket, gyerekeket – a sziget egy kietlen tartományába száműzik.

Magyar Narancs: Lassan úgy tűnik, hogy egyenesen a hazai színházművészet megreformálására vállalkozol fizikai színház címszó alatt. Tizenöt éve, önálló koreográfusi pályád kezdetén már tudatosan törekedtél erre?

Horváth Csaba: Nem akartam megváltoztatni a kortárs színházat. Voltak sejtéseim magamról, és elsősorban vágyaim, hogy mit szeretnék másképp csinálni, mint ami megszokott volt akkoriban a kortárs táncban. Eleinte ódzkodtam a szövegtől, mert azt gondoltam, a táncban az a szép, hogy alkalmas a verbálisan nem megfogalmazható elmesélésére. Ezt a mai napig így látom, de furcsa módon igényem lett rá, hogy beemeljem a szöveget, és mindehhez nagyszerű fiatal színészeket találtam, akik inspiráltak is erre. Krisztik Csabáék évfolyama (a 2006-ban végzett Jordán Tamás–Lukáts Andor-osztály – A. S.) olyan társaság volt, akikkel már a Színművészetin is találkoztam, aztán később Debrecenben dolgoztam velük, majd belőlük lett a Forte Társulat. Olyan inspirációt kaptam tőlük, amit előtte a táncosoknál nem éreztem.

A Forte Társulat alakulására emlékezett így vissza a társulatalapító Horváth Csaba (a teljes interjú vele itt), kritikusunk pedig így emlékezett vissza a fortések remek előadására, Helen Edmundson Irtás című darabjára:

false

 

Fotó: redcock

„Horváth Csaba egy mai angol darabot ragadott meg az erő, a szenvedély és a kétségbeesés elképesztő tehetségével, hogy a máról, a közérzetéről, a mindenkori közösről mutasson fel intő tanítást. Itt minden szó testté változik. A lábujjaktól a fejtetőig átjárja az embert a hatalom őrjöngő vágya, vagy az ennek való kiszolgáltatottság. A hatalomnak emberi teste, gyönyörű, feszülő izomzata, magányosan élvező férfiassága van. A zsarnok mások húsát löki, dobálja kénye-kedvére. Az elnyomottnak meghajlik a háta, testét félve, remélve kínálja kegyelemért cserébe – hogy végül mindenki beletorzuljon abba, amit nem tud megjavítani.”

A teljes kritika itt olvasható, maga a mű pedig a Szkéné Színházban látható.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.