Így is lehet/ne…

  • 2012. március 23.

Snoblesse

Él-e, hal-e? – beszélgetés a magyar filmről.

 


A magyar film élt, él, de hogy élni fog-e és ha igen, miként, arról megoszlanak a vélemények. És véleményből nincsen hiány, hiszen nem csak tízmillió futball-, de tízmillió filmszakértő országa is vagyunk. Van, aki temeti a magyar filmet, van, aki ünnepli, van, aki több ablakot akar s van, aki örül az állami egy ablaknak – így vagy úgy, sok a kibeszéletlen ügy, lesz miről vitatkozni a Kikötő Online magazin sorozatának első beszélgetésén. A filmtörvényről, a dokumentumfilm esélyeiről, egy nemzetközi filmszemle realitásáról és az art mozik túlélési harcáról Groó Diana, Kocsis Ágnes, Kovács András Bálint, Kovács Gábor és Szabó Szonja beszélgetnek.

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.