A svéd úttörők a legdallamosabb metállemezüket mutatják be.
Ajánlom
Az In Flames is egyike volt azoknak a göteborgi suhancoknak a kilencvenes években, akik melodikus gitárjátékkal honosították meg az öreg kontinensen az addig inkább csak földalatti floridai klubokban darált death metalt. A stílusteremtő At The Gates és a mindig kísérletezgető Dark Tranquillity mellett Anders Fridén és társai lettek a legnépszerűbbek, mivel az új évezredben is tartották a lépést a korral, és egyre modernebb, dallamosabb lemezekkel álltak elő. A rajongótábort persze már jó évtizede rendre megosztják, ám ez nem zavarta a Sonyt abban, hogy a Siren Charmsszal végre nagykiadóhoz szerződtessék az In Flamest. A Jesper Stormblad alapító tag kiválása után kisfőnökké előlépett Björn Gelotte gitáros a lemezmutogatás mellett heves múltidézést is ígér, úgyhogy a régi fanoknak is érdemes elvándorolni a Barba Negrába, ahol 17.30-tól dedikál az együttes, azoknak is, akik nem váltanak koncertjegyet.
A múlttal az előzenekarként érkező Wovenwarnak is meg kell birkóznia, igaz, kicsit másképp: a csapatot az As I Lay Dying nevű keresztény metalcore banda tagjai alkotják, mínusz az énekes Tim Lambesis, akit idén lesitteltek, mert hivatalos bérgyilkossal akarta eltetetni láb alól a feleségét. A sors fintora, hogy a többiek Shane Bay énekessel lazán jobb albumot hoztak össze, mint amilyeneket Lambesisszel az utóbbi időben produkáltak. Az estén melegít még a dallamos metálkóros vagy metálos hardkóros While She Sleeps.
Az Aspekt című feminista folyóirat társalapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is. Munkássága középpontjában a normák, a hatalmi technológiák, a queer identitás, valamint a magánélet és az intimitás politikájának kérdései állnak.
A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.
Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.
Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.
Igazi szenzációnak ígérkezett ez a lágernapló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magánkiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.
Eddig csak a fideszes médiagépezet és a kormányzati, állami propaganda folytatott lélektani hadviselést (is) Magyar Péter ellen, ám jó ideje működik ez már visszafele is – úgy tűnik, nem is hatástalanul.
Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.
Egy éve van hivatalban Győr polgármestere akinek fideszes többségű közgyűléssel kell együtt dolgoznia. Tavaly fideszes szakadás is kellett ahhoz, hogy független jelöltként győzzön, a friss mérések szerint már anélkül is esélyes lenne a címre.
Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.