Kiváló dadus, világklasszis fotós

  • 2014. május 27.

Snoblesse

Vivian Maier úgy fotózott, mint kevés nanny – pop-up doku a Jelenben.
false

Könnyen lehet, hogy Vivian Maier kiváló dadus volt, fotósnak viszont bizonyítottan a világ élvonalába tartozott. Apró szépséghibája a dolognak, hogy a világ élvonala nem vett tudomást róla – hogy is vehetett volna, amikor Maier egyetlen közönsége maga Maier volt, aki saját maga szórakoztatására járta New York és Chicago utcáit és örökítette meg, amit az utca életéből izgalmasnak talált. Nemrég a Mai Manó Házban láthattuk a fotóit – azokat, amelyeket egy véletlen folytán John Maloof amerikai történész fedezett fel Maier hagyatékában. A Rolleiflexszével fényképező dadus a főszereplője Maloof dokumentumfilmjének is, mely a hivatalos mozibemutató előtt pop-up kiállításokon bukkan fel szerte Budapesten.

Most épp a Jelen bisztróban.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.