| ||
Van ebben az előadásban valami, ami kétszer hat. Egyszer azonnal: viccesen, könnyedén. Mint egy családi ünnepen, mikor a résztvevők egymás szoknyáját, frizuráját, a göngyölt pulykát dicsérgetik, meg a gyerekek felől érdeklődnek. Aztán post festum, amikor ki-ki hazamegy, és megbeszéli, hogy mi is történt voltaképpen: ennek még mindig nincs munkája, azok válófélben, ez milyen rosszul néz ki. Mert amikor eljön az ember a színházból, a gyorsan pukkanó humor helyén ott marad az a keserű, kiköphetetlen valami. Keserű, ahogy a szerző is ezt a nevet választotta alkotói névként, mert élettapasztalatának ez volt (akkoriban még, 1905-öt írunk) az alapíze. A felszín és a mély nem beszélnek egymással, sem egymásról. Ascher könnyűre, humorosra, groteszkre, gyakran szélsőségesen nevetségesre színezi Gorkij hőseit.
Ezt mi írtuk (Tompa Andrea kritikája itt) a Fényevőkről.
Gorkij darabja Radnai Annamária átdolgozásában olyan méllyé válik, mint egy Csehov-dráma, amit a Katona színészei érzékeny hangszerekként szólaltatnak meg. Ascher Tamás pontos, sokértelmű előadása egyszerre szembesít saját értelmiségi tehetetlenségünkkel és azokkal a dühödt, irracionális erőkkel, amelyek a pusztulást szabadítják ránk.
Ezt Sándor L. István, a POSZT válogatója írta a Fényevőkről.
Akik nem írtak semmit, csak játszanak benne: Kocsis Gergely, Pálmai Anna, Ónodi Eszter, Fekete Ernő, Nagy Ervin, Jordán Adél, Csoma Judit, Máté Gábor, Tasnádi Bence, Bezerédi Zoltán, Ötvös András, Lengyel Ferenc, Pálos Hanna, Kiss Eszter, Vajdai Vilmos, Mészáros Piroska.
