Kollektiv Turmstrasse

  • 2014. november 19.

Snoblesse

Minimalista, mégis a maga módján melodikus elektronika.
false

Úgy tartja a mondás: ahol hangos zene szól, ott bármi megtörténhet. Jeles példa erre a Kollektiv Turmstrasse eredetmondája: 1998-ban, ugyanabban a balti tengerparti klubban lépett fel (még szólóban) Christian Hilscher és Nico Plagemann – pár hónapokkal később már lakótársak voltak, a közös zenélés már a következő logikus lépés volt. Az elmúlt tíz évben sorra jelentek meg zenéik – számos maxi, remixek és eddig két album. Legutóbbi, 2010-es Rebellion der Träumer című nagylemezük elkészítése nyomán végérvényesen a német elektronika meghatározó figuráiként tekintenek rájuk. Elegáns, emóciókban gazdag minimalizmusuk, izgalmas (a konzervatív 4/4-es kánontól rugalmasan elszakadó) ritmusokkal operáló zenéik híre ekkor jutott el a világ távolabbi pontjaira is, lehengerlő erejű fellépéseikkel pedig még inkább nevet szereztek maguknak. A rögtönzésnek is teret engedő elő produkcióikból a meglepetés sem hiányzik – magával ragadó este elé nézünk.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.