Könnyűzene – Könnyű zene?

  • 2014. január 28.

Snoblesse

Magyar populáris zene a 20-21. században címmel tartanak konferenciát a Zenetudományi Intézetben. Eszik-e vagy isszák a populáris zene konferenciáját? Erről kérdeztük a rendezvény szervezőjét, Ignácz Ádámot.
false

IÁ: „A konferencia célja, hogy a szélesebb közönséggel is megismertesse azokat a hazai kutatásokat, amelyek a (magyar) populáris zenével foglalkoznak. Az előadókat igyekeztünk úgy összeválogatni, hogy lehetőleg minden olyan tudományterületnek jelen legyenek a képviselői, amelyek a populáris zenével összefüggésbe hozhatók. Így a programban éppúgy helyett kaptak történészek, kommunikációs szakemberek, mint szociológusok, esztéták és zenetudósok. A kétnapos, szabadon és ingyenesen látogatható rendezvény többek közt azt hivatott megmutatni, hogy napjaink, valamint a közelmúlt zenei történéseinek átfogó megértéséhez és megismeréséhez a művészi zenében való jártasság immáron nem elegendő, ahogy mára a könnyűzene és komolyzene fogalmai is átalakultak, s részben meghaladottá váltak. Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban a populáris zene elméletét és történetét egyetemeken tanítják, a róla folytatott viták pedig mindennapos részei a tudományos és közéleti diskurzusoknak. Reményeink szerint idővel Magyarországon is felismerik a populáris zene kutatásának szükségességét.”

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.