| ||
„Van, amihez kell a gyurma, sőt csakis a gyurma az üdvözítő anyag. Évtizedekig tartó levelezőbarátságokhoz például, ahol a feladó és a címzett is megejtően magának való, ki-/le-/keresztül- és kasul nézett, emberi kapcsolatokból elégtelenre vizsgázó emberke.
Méretét tekintve Mary és Max közül mindenképp Mary az emberkébb, világban elfoglalt helyét tekintve ausztrál csöppség, egy népszerűtlen csufi, akkora magánnyal, mint maga Ausztrália. Szemben vele Max, a találomra kiválasztott levelezőpartner, egy horizontális kihívással és a későn megállapított Aspergerrel küzdő New York-i remete.”
Fenti sorokat a Mary és Max című gyurmafilm kapcsán írtuk (aki nem hiszi, itt járjon utána), ám ezennel önkritikát gyakorlunk: nem, nem a gyurma az egyedüli üdvözítő anyag, akkor sem kell megijedni, ha hús-vér színészek bújnak Mary és Max bőrébe. Most pont ez történik a Bethlen Téri Színház, a Manna Kulturális Egyesület és a Tünet Együttes közös előadásában.
