Másik János és Spiró György a Rózsavölgyiben

  • 2012. szeptember 17.

Snoblesse

A zenész és az író együtt a szalonban.


Fotó: Németh Dániel

„Úgy érzékelem, hogy vége a békekorszaknak, amely 1945-ben kezdődött. Nem szoktak ilyen hosszú békekorszakok lenni az európai történelemben.” Ezt sok más mellett Spiró György mondta a Narancsnak adott interjújában (a teljes szöveg itt), és hát mit is mondhatnánk erre; reméljük, a békekorszak még egy ideig húzza, és ha még szeptember 25-én is béke honol a végeken, akkor az író Másik János társaságában minden bizonnyal ott lesz a Rózsavölgyi Szalonban rendezett beszélgetésen. A két meghívott művész nem idegen egymás számára: még tartott a „békekorszak”, de már rogyadozott a Kádár-rendszer, amikor a Vígszínház bemutatta az Ahogy tesszük című zenés, generációs kudarcleltárt.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.