A két nyughatatlan brit a nyári koncert után most a dj-pultba tér vissza.
Ajánlom
Kai Campos és Dom Maker Cornwallból, illetve Brightonból érkezett, azután Londonban találkoztak, és 2008-ban hozták tető alá az utóbbi fél évtized egyik legbefolyásosabb elektronikus formációját. Már első – a legendás, stílusteremtő Hotflush kiadónál publikált – EP-jeik is némi túlzással korszakos jelentőségűek. A Maybes vagy a Sketch On Glass mai füllel hallgatva is frissnek hat: ezek a számok már magukon hordozzák a duó laza, a könnyedséget a precíz kompozíciós technikával vegyítő stílusának jegyeit.
Igazából 2010-ben a Crooks & Lovers című első albumuk megjelenése után lett nyilvánvaló, hogy a Mount Kimbie több mint egyszeri meglepetés: a kifáradó és/vagy kommercializálódó dubstep után (nem hiába emlegették a nevükkel kapcsolatban a posztdubstep műfajkreálmányt) mutattak kiutat egy sok-sok stílus jegyeit elegyítő izgalmas ritmikájú, friss hangulatú zenékkel. A basszusokat részben onnan hozták magukkal, de finomítottak is rajtuk: az akusztikus és géppel gyártott hangstruktúrák, no meg tökéletesen választott és beépített hangminták ügyes kombinációjaként előálló MK-hangzás egyszerre hordozta az ambient hangképek kifinomultságát és masszív ritmusalapok mozgásra sarkalló precizitását.
Az első album után viszont (a 2011-es Carbonated EP-t leszámítva) hároméves csönd következett, ami nem is véletlen. Többek között az ő nyomdokaikon ravasz újítók és dühös renegátok árasztották el ez elektronikus zenei színteret: house, techno, bass music, future garage – sokszor olyan műfaji skatulyák, amelyek nemhogy előadónként, de néha számokon belül is csak részlegesen írják le a fő zenei csapásvonalat. Eme új zenei eklektikában próbált helyet keresni a tavalyi Cold Spring Fault Less Youth című második Mount Kimbie-album, amely úgy logikus folytatás, hogy közben el is távolodik a sokak által kályhaként használt Crooks & Lovers hangzástól. Miközben ügyes kompozíciós érzékük, a hangokkal, sőt hangmintákkal való gondos bánásmód képessége egy percig sem hagyja cserben őket, képesek a lehető legkülönbözőbb, gyakorta alig behatárolható műfajokban alkotni, s még ennél is különösebb, milyen érzékkel építik számaikba az énekhangot: saját, érlelődő vokalista produkciójukon kívül utalnánk mindenekelőtt a King Krule-vel való kollaborációjukra.
És míg a hallgatóra számonként képesek ráhozni a rájuk oly jellemző, jólesően bizonytalan, kissé kísérteties érzést, s míg olyan kattogós-lüktetős tánczenéket tudnak írni, mint a Made To Stray, addig nem fenyeget a veszély, hogy eltűnnének saját követőik tengerében. Nyáron jó kis koncertet toltak a Szigeten (itt írtunk róla), most dj-zni fognak egy egészségeset.
Tíz évvel ezelőtt készült interjúnkban akkori megjelenése, a Napra jutni kapcsán kérdeztük Háy Jánost: miért nem lehet traumák nélkül felnőni, hisz-e a jó kapitalizmusban, és miért nem politizál.
Gut Árpád gyakorlott hídépítő volt, a II. világháborúban a brit hadsereg megbízásából tervezett egy katonai szempontból fontos hidat, a kényszerhelyzet miatt újrahasznosított alapanyagokból. Az ikonikus siófoki víztorony is az ő munkája, nevét mégis kevesen ismerik.
