My Bloody Valentine

  • 2013. május 29.

Snoblesse

A forradalmi gitárzene idén új albummal jelentkező legendái lépnek fel Budapesten – el se hisszük, hogy ez nálunk is megtörténhet!

A dublini alapítású My Bloody Valentine kezdetben csupán egy volt a nyolcvanas évek kis pinceklubokból indult zenekarai közül – hogy az évtizedfordulóra ők legyenek azok, akik forradalmasítják mindazt, amit gitáron játszott popzenéről gondolni szoktunk. Hogy korai felvételeik is érdekesek és izgalmasak voltak, talán csak utólag látszik ennyire élesen.

false

De annyi biztos, hogy az 1987-től a mai felállásában (Kevin Shields: ének, gitár, Bilinda Butcher: vokál, gitár, Debbie Googe: basszusgitár, Colm Ó Cíosóig: dob) szereplő MBV már 1988-ban is kiadott egy olyan albumot (Isn’t Anything címen), amely valóságos, idővel újra- és újraéledő mozgalmat indított el – azon zenekarokét, akik fellépés közben is szorgalmas cipőbámulással (shoegazing) vetették magukat észre. Persze ez csak afféle esetleges gesztus, lényegesebb ennél a zene, ami úgy szolgált szinte megejtően éteri dallamokkal (melyeket Kevin és Bilinda felváltva adott elő, erősítve a magában is izgalmas fiú-lány felállást), hogy mindezt manipulált, torzított, de a dallamtöredékeket még mindig őrző gitárhangok ölelték körül. S nem elég, hogy hangzást és befogadót a tremolókar sűrű használatával bizonytalanították el (ezt leszámítva alig használtak effektet!), de Shields, a zenekar agya gyakorta élt a gitár- és énekszólamok sűrű egymásra rétegzésével is. Ha nem volt elégedett egyik feljátszott gitárfutammal sem, akkor egymásra csúsztatta és egyszerre szólaltatta meg a lemezen valamennyit. Ez a maximalizmus végül az 1991-ben megjelent Loveless albumon (meg az annak munkálatai közben kiadott Glider és Tremolo E.P.-ken) teljesedett ki: több mint két évig tartott a lemezfelvétel, állítólag negyedmillió fontba került, ami csaknem csődbe vitte a legendás Creation kiadót (ami ezt követően ki is adta az MBV útját), de azt kell mondanunk, megérte.


false

A végső, tán a kellemes másnaposságra emlékeztető hangzást (számos producer kirúgása és a vissza-visszatérő fülcsengés leküzdése nyomán) gyakorlatilag egyedül Shields alakította ki: rajta kívül csak Bilinda járult hozzá érdemben az album elkészítéséhez – néhány emlékezetes vokális attrakcióval. A kész albumon együtt dolgoznak és hatnak a szinte megkapóan szép dallamok az alig érthető szövegekkel, és a látszólag kásás és recsegős, de valójában nagyon is egyben tartott gitárfutamrétegekkel. Ehhez adta még hozzá a ritmikus lüktetést Shields, amit persze a Colm Ó Cíosóig által feljátszott dobfutamok szétdarabolásával állított elő. S miközben az azóta eltelt évtizedekben számosan próbálták több, de inkább kevesebb sikerrel reprodukálni ezt a hangzást, s még többekre hatott áttételesen a munkásságuk, addig az MBV vagy tizenöt évre tetszhalott állapotba került. 2007-ben azután visszatértek, s két és fél évig rendszeresen lehetett találkozni velük fesztiválokon és exkluzív koncerteken. Közben a stúdióban is összeálltak – ennek eredménye lett az idén tavasszal megjelent (ki tudja, hány évig készült) mbv című albumuk (recenziónk róla itt), amelyen sok tekintetben ott folytatták, ahol még a kilencvenes évek elején abbahagyták – s ennél jobbat tán nem is tehettek volna. Biztosak vagyunk benne, hogy nálunk is jók lesznek, s azt is reméljük, hogy hozzá még rettenetesen hangosak!

Figyelmébe ajánljuk

Tánc az ördöggel

  • SzSz

„Hé, van egy vicced?” – cukkolják naponta tucatszor az őrök Arthur Flecket, aki azután került elmegyógyintézetbe, hogy Jokerként öt emberrel is végzett. Arról, hogyan ég Nesszosz-ingként az emberre az antihős figurája, a rendező, Todd Phillips is tudna mesélni – gyakorlatilag erről szól a Kétszemélyes téboly.

 

Festett malaszt

Alá vagy fölé becsüljük-e a művészet erejét? Képes-e megváltoztatni minket? Woody Allen legújabb színdarabja meglehetősen szélsőséges körülmények között keresi a valódi értékeket, Raffaello Szűz Máriát ábrázoló festményét vetve az 1930-as évek Brooklynjának tenyeres-talpas gengszterei elé.

Ha tízig számolok

  • Pálos György

A szerző az Egyesült Államokban született dél-olaszországi kivándorlók unokájaként, siket szülőktől. S bár úgy tűnt, hogy a második emigrációs generáció is talajt fog Brooklyn környékén, a Durastanti szülők válása után a 6 éves Claudiát visszaviszik az óhazába, Basilicatába, ahol olaszul kezdi meg a tanulmányait.

A városarcheológus ravatalánál

A kiállítás Lugosi Lugo László személyes Budapest-fotográfiái köré épül, és egyik nagy érdeme az, hogy azt is megérinti, aki keveset tud a szamizdatról, vagy akinek a rendszerváltás előtti avantgárd végtelen távolságból ködlik csupán.

Vakvágányon

Most, hogy a magyar gazdaság romlásával, az állam diszfunkcionális működésének szaporodó jeleivel, az életszínvonal immár elhazudhatatlan süllyedésével, a nemzetközi térvesztés nyilvánvalóvá válásával a valóság mind többször betüremkedik abba a párhuzamos univerzumba, amelyet másfél-két évtizede építget az orbáni propaganda – és amely világban minden, de tényleg minden Orbán Viktor körül forog, és minden, de tényleg minden jó Orbán Viktor politikusi zsenialitásának és tévedhetetlenségének az eredménye –, a miniszterelnök és a környezete mind többször hivatkozik a valóságra.

És tessék sűrűn imádkozni is!

Ott áll az az ember Európa színe előtt, és kiabál kígyót-békát a többiekre. Dühös, felháborodott, üldözöttnek tünteti fel magát. Kapkod és gesztikulál. Bántják a magyart, tódítja.

„Iránban ma mély korrupciós és legitimációs válság van”

  • Orosz Ildikó

A Károli Gáspár Református Egyetem docensével, Irán-szakértővel beszélgettünk a pattanásig feszült közel-keleti konfliktusról, a reformista kormány és a vallási vezetés belviszályáról, a nagyhatalmakkal való viszonyról, elnyomott nemzeti érzésről, és persze a magyar szálról.

A világ legeslegjobb dolga

Békés Márton, aki a szélsőjobbról felszippantott lázadóból időközben a magát szélsőjobb­oldalivá formáló egykori „cent­rális” erőtér kultúrkampfjának zászló-, pontosabban Molotov-koktél-vivője lett (vö. Békés Márton: Gerillaháború, KKETTK Alapítvány, 2017), szeptember elején újabb kultúrpolitikai esszét bocsátott közre.

„Néhány ágyat visszavittek”

Varga Ferenc, a DK országgyűlési képviselője tejgyárban dolgozott, hogy el tudja végezni az egyetemet, közben a szegvári roma önkormányzatot vezette. Szerinte a Fidesznek jó a cigányok nyomorban tartása, mert így kevés ígérettel is megszerezheti a szavazatukat.