Notóriusok 30.2 – Utoljára

  • 2013. április 29.

Snoblesse

Előre a múltba – a Katona József Színház régi nagyjaira emlékezik.


A harmadik x-be lépett kőszínház példás módon ápolja múltját. A Notóriusok című sorozatban a dokumentumszínház eszközeivel járják körül az elmúlt harminc év katonás történetét; a megalakulás eseményeiről, a kulisszák mögötti játszmákról az Eleje – Notóriusok 30.1 című előadásból értesülhetett a néző, míg a folytatásban az eltávozott nagy öregekre emlékezik a társulat. A Katonát évtizedekig irányító Zsámbéki Gábor a vele készült interjúban például rájuk emlékezett: „Voltak stiláris váltások a Katona életében, de ezt elemezzék mások; én színészekre emlékszem, és a korszakok is hozzájuk kötődnek az emlékezetemben. Amikor még élt Major, Gobbi, Gelley, Ronyecz, Horváth Jóska, Vajda László, Balkay… – ez számomra egy korszak, pedig különböző életkorú emberek voltak. A Notóriusok Gelley Kornél, Ronyecz Mária, Vajda László és Horváth József emlékét eleveníti fel visszaemlékezések, korabeli zenék, dokumentumok, cikkek és interjúk segítségével. Az előadást Máté Gábor rendezte. Szereplők: Elek Ferenc, Ötvös András, Mészáros Béla, Takátsy Péter, Fullajtár Andrea, Pálos Hanna, Kiss Eszter, Borbély Alexandra.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.