Nyit a Képző

  • 2016. október 14.

Snoblesse

Spiró György megnyitja a Dávid teret.

Hogy milyen teret? Hát, azt a teret, mely mindmáig rejtélyes okokból (igazán kinyomozhatná már valaki!) évtizedek óta zárva tartott az Andrássy út 71. szám alatti kapu mögött. Igen, igen, a Magyar Képzőművészeti Egyetemről beszélünk, az egyetem bejárata mögött bújik meg a tér, mely valójában csarnok, amit az itt található óriási Dávid-mellszoborról neveztek el a hallgatók.

Spiró György

Spiró György

 

A teret Spiró György nyitja meg, a térnyitásra október 20-án 18 órakor kerül sor, és ezzel együtt láthatóvá válnak azok a művek, melyek az Open Art alkotóhét keretében készültek. A térnyitó egyben a Forradalom előtt – A Magyar Képzőművészeti Főiskola 1945–1956 között című kiállítás nyitánya is.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.