A techno brit és német csillagai az utolsó tavaszi Technokunston.
Ajánlom
Alistair Wells, azaz Perc három éve már egy nagy sikerű szettet tolt a hajón, azóta viszont nemzetközi szinten is szinte kultstátuszt élvez a minőségi technót keresők körében. Karrierjét, saját egyéni hangját a maga határozott, tudatos, de nem tolakodó módján építette fel: az utóbbi tizenkét éve alatt rengeteg remek zenét adott ki (nem kis részüket saját Perc Trax kiadójánál) – a számtalan maxi (és remix!) mellett két albumot is: a 2011-es Wicker & Steel-t és idén The Power And The Glory-t, amely talán az év egyik legerősebb, legkarakteresebb anyagaként fog végezni megannyi fontos toplistán. Sötét, néhol horrorfilmes, máshol indusztriális-experimentális hangulatainak ellenére a tánctéren elképesztően jól táncolható techno – ebből kapunk egy szettnyit mi is, Perc nem csekély DJ-tudásával tálalva.
Az est másik fellépője Alex Bau, akiről egyszer már le kellett mondanunk a legutóbbi dunai árvíz miatt, most viszont nincs olyan természeti erő, ami megakadályozná, hogy vasárnap hajnalban a pult mögé lépjen. Az elkötelezett rajongótáborral bíró német lemezlovas azon előadók közé tartozik, akik nem arra figyelnek, hogy mit játszanak, hanem arra, hogy miként – márpedig Bau technikája, lelkesedése, dinamizmusa legendás. Mindegy, hogy minimál, aszimmetrikus, Chicago, Detroit, house vagy techno, Bau egyetlen óriási, megállíthatatlan, eklektikus rave-vé gyúrja. A Technokunst-csapat részéről Dork és Isu fogadnak és engednek haza, a retinákat ismét a Kiégő Izzók kényeztetik.
A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.
Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).
Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.
A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.
Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).
A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.
Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.
Andrej Babiš győzelmével elég szörnyű kormánya lesz Csehországnak, ám az ország továbbra is nyugatos demokrácia marad, bár most négy évig kicsit rosszabb hely lesz, mint volt.
Hiába tiltja a Facebook a politikai hirdetéseket, máris látjuk, a Fidesz kampánygurui hol keresik a kiskapukat az uniós szabályozás kijátszásához. A Fidesz az utolsó kistérségi álcivil gittegyletét is mozgósítani fogja, hogy fenntartsa a zajt.
Nem „beépített” tiszás aktivisták játszanak Stirlitzet a Fideszben, hanem kormánypárti tényezők informálják a rivális párt vezetését. Ellenőrizhetetlen, de nagyon is életszerű értesülések szerint mindez egyre nagyobb idegességet okoz Orbán környezetében.
A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.
Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.
