Peter Gabriel 3D-ben

  • 2013. augusztus 14.

Snoblesse

A tisztességben megőszült (szakállú) énekes nagyzenekarral és 3D-ben.
false

Negyvenheten állnak a londoni Hammersmith Apollo színpadán; Peter Gabriel az egyik, a maradék negyvenhat zenész pedig maga a New Blood Orchestra, mely azért tartózkodik a helyszínen, hogy gitárt és dobot nélkülöző, nagyzenekari feldolgozásban részesítse Gabriel legnagyobb slágereit. Olyan örökbecsű darabokat, mint a Biko, a Red Rain, a Solsbury Hill, a Don’t Give Up, a Blood Of Eden, a The Rhythm Of The Heat vagy a Mercy Street. S mivel Peter Gabriel-koncertről van szó, a színpadi látvány sem nevezhető éppenséggel hétköznapinak. A 2011. március 23-án rögzített koncert 3D-s filmváltozatát az Uránia vetíti koncertfilmsorozata legújabb állomásaként.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.