A magyar olvasó alig tudhat többet annál, mint hogy az újcirkuszban nincsenek állatok, de van valami történet. E tarthatatlan helyzet indokolta nagy, újcirkusz-ügyi áttekintésünket - ebből idézünk most:
"A lényeget úgyis összefoglalhatnánk, hogy az újcirkusz: művészet, mégpedig legtöbbször kísérletező, progresszív művészet, a tradicionális cirkusz pedig attrakció, szórakoztatás. Ebben nem mindenki ért egyet, és bizony a kérdésnek komoly tétje van, hiszen az állami támogatás múlhat rajta. A brit Arts Council az újcirkusz nemzetközi sikereinek hatására, a kilencvenes évek végén kezdte el újra támogatni a cirkuszt, 2001-ben kiadott jelentésében azonban már leszögezte, hogy a hagyományos és az újcirkusz fogalmi megkülönböztetésének nincs értelme: a minőségi cirkuszt kell támogatni és művészetként elismerni."
| ||
Szóval, az úkcirkusz nem is cirkusz, vagy ha mégis, művészi ambíciói vannak, és ezek jól láthatók a kanadai-francia-belga-cseh Compagnie du Poivre Rose előadásában, a Rózsaborsban is. Már a leírás is kedvünkre való, persze mi született széplelkek és Hrabal-rajongók vagyunk, s mint ilyenek, elfogultak. De hogy mit is láthatunk: egy hrabali kisfalu rövid, abszurd történeteit kicsit kajla szereplőkkel, a cseh hegedűs, énekes Iva Bittová élőzenéjére. Vödröket és üstöket minden méretben: fürdőkádként, dobként, esernyőként hasznosítva.
És egy végső figyelmeztetés: vigyázat, a rózsabors színe és ereje pont olyan paradox, mint ahogy a darabban a fiatal nők szépek, de nyersek, a férfiak pedig táncolnak, de harapnak!
Előadások: december 4. (péntek) 20:00, december 5. (szombat) 20:00
