Sigur Rós

  • 2016. augusztus 4.

Snoblesse

A Szigeten.
false

„Dolgozott fel valaha is bárki Sigur Róst? Szokták a nézők velük énekelni a szövegeket a koncerteken? Mindkét kérdésre az »aligha« a legmegfelelőbb válasz, és valószínűleg arra is, hogy lehet-e bármi újat mondani róluk ma egy lemezkritikában. Jonsi Birgisson és zenekara olyan, mint Terence Hill és Bud Spencer: ugyanazt a témát variálják nem túl nagy változtatásokkal, viszont mi ezt egyáltalán nem bánjuk. A derék izlandiak és a Hill–Spencer páros között most viszont különbség mutatkozik, hiszen ha a Sigur Rós stílust nem is váltott, ezúttal középső ujjat mutatott a komfortzónának, és bevállalt egy kis zenei újítást.” E sorokat (és még több sort is) a 2013-as, Kveikur című lemezük kapcsán írtuk, s hogy megállnak-e a mai Sigur Rósra? Nos, azt döntse el mindenki maga – erre remek alkalom kínálkozik a Szigeten.

Figyelmébe ajánljuk

Mesterségvizsga

Egyesek szerint az olyan magasröptű dolgokhoz, mint az alkotás – legyen az dalszerzés, írás, vagy jelen esetben: színészet –, kell valami velünk született, romantikus adottság, amelyet jobb híján tehetségnek nevezünk.

Elmondom hát mindenkinek

  • - ts -

Podhradská Lea filmje magánközlemény. Valamikor régen elveszett a testvére. Huszonhét évvel az eltűnése után Podhradská Lea fogta a kameráját és felkerekedett, hogy majd ő megkeresi.

Nem oda, Verona!

  • - turcsányi -

Valahol a 19. század közepén, közelebbről 1854-ben járunk – évtizedekre tehát az államalapítástól –, Washington területén.

Nagyon fáj

  • Molnár T. Eszter

Amióta először eltáncolta egy kőkori vadász, ahogy a társát agyontaposta a sebzett mamut, a fájdalom a táncművészet egyik legfontosabb toposza.