Sigur Rós

  • 2016. augusztus 4.

Snoblesse

A Szigeten.
false

„Dolgozott fel valaha is bárki Sigur Róst? Szokták a nézők velük énekelni a szövegeket a koncerteken? Mindkét kérdésre az »aligha« a legmegfelelőbb válasz, és valószínűleg arra is, hogy lehet-e bármi újat mondani róluk ma egy lemezkritikában. Jonsi Birgisson és zenekara olyan, mint Terence Hill és Bud Spencer: ugyanazt a témát variálják nem túl nagy változtatásokkal, viszont mi ezt egyáltalán nem bánjuk. A derék izlandiak és a Hill–Spencer páros között most viszont különbség mutatkozik, hiszen ha a Sigur Rós stílust nem is váltott, ezúttal középső ujjat mutatott a komfortzónának, és bevállalt egy kis zenei újítást.” E sorokat (és még több sort is) a 2013-as, Kveikur című lemezük kapcsán írtuk, s hogy megállnak-e a mai Sigur Rósra? Nos, azt döntse el mindenki maga – erre remek alkalom kínálkozik a Szigeten.

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.