Színikritikusunk, Tompa Andrea írta a következő sorokat a Katona új Sirályáról:
A Sirállyal Ascher Tamás Csehov-ciklusa le is zárul: minden drámáját megrendezte, igaz, többet külföldön (ebben a szezonban rendezett Cseresznyéskertet Bochumban). Nincsenek értelmezetlen mondatok, viszonyok, mindenki tudja hol van és miről beszél. A figurák inkább kicsire vannak fogalmazva, és humoros, karakterszerű oldaluk az erősebb (ez a tipikus ascheri látásmód), mint nagyra, mélyre vagy tragikusra. Az alakok jelentése sokszor egyből látható – és túlságosan látható, nem biztos, hogy rejt majdani titkokat és új lehetőségeket.
| ||
Fullajtár Andrea nagy, csillogó színésznője – inkább vidéki közepes sztár, mint fővárosi –, a megöregedni nem akaró díva pazar toalettjeivel végig uralja az agorát, a szűk, „vidéki” teret, ahol a darab játszódik, és csak az ő engedélyével uralhatja más. A fia, mondjuk, épp nem kap engedélyt. Fullajtárnak a drámai jeleneteiben – fiával való vitájában, megcsalatása pillanatában – sem „kell” összetörnie, nem lehet valódian emberi, nem feslik fel a nagy színésznőarc; ezt az összetörést kissé hiányolom. Színészileg megújul Nagy Ervin, aki kimozdul eddigi önironikus-ügyetlen, szépfiús zárványaiból, és ő lesz a sikeres, ám bizonyára nem Dosztojevszkij nagyságú író. Karaktere végig a humor szakadékának szélén billeg, de mégis komolyan veszi, van súlya. A „középszernek”, a színésznőnek és írójának nem adatik meg semmilyen nagyság vagy mélység – a játékmód nagyon karakterszerű, kevés valójában a „civil”, a saját, és túl sok a szereplőhöz fűzött kommentár. Ahogy Máté Gábor karaktere is csak a mondatokkal küzd (remekül), hogy az „izé” helyett eszébe jusson valami, mert már annyira leépült fizikailag is, szellemileg is; Dorn doktor (Fekete Ernő) pocakos egykori szépfiú, afféle dandy. Megjegyezhetőek, ám nem tragikusak. A szöveg azonban régi és friss egyszerre, ez jó.
