Pop+rock
The Subways
Természetesen egy visszatérővel nyitjuk a zárónapot: 15.00 órától a Pop-rock Nagyszínpadon dübörög a trió felállású The Subways. Ők negyedszerre vannak itt, legutóbb tavasszal láthattuk őket a hajón, ahol megígérték, hogy majd a Szigeten is óriási bulit csapnak. Nem is nagyon tudnánk máshogy elképzelni, hiszen a hiperpozitív frontember, Billy Lunn, az aranyos basszusgitáros csajt tökéletesen megtestesítő Charlotte Cooper és a mindenféle dobosklisének megfelelő Josh Morgan (aki amúgy Lunn édestestvére) igazi pörgős garázsrockzenekart alkot, lehengerlő partihimnuszokkal. A tavalyi Money And Celebrityt a korábban a Smiths- és Blur-albumokról ismert producerrel, Stephen Streettel elkészítő The Subwayshez képest kevesen csinálnak ennyire energikus és együtt énekelhető/headbangelhető/pogózható slágereket – aki nem hiszi, annak kiváló bizonyíték az Oh Yeah, a Girls & Boys, a kicsit B-52’s-os It’s A Party és a felülmúlhatatlan Rock & Roll Queen.
Az A38 Színpadon lép fel 18.00 órától az utolsó nap következő ajánlott fellépője, aki nem más, mint Beardyman. Az eredetileg Darren Foreman névre hallgató beatboxert sokan Dub FX-hez hasonlítják, és nem más hatott rá kiskorában, mint a Rendőrakadémia filmek hangutánzási mániájában szenvedő zsaruja, a Michael Winslow alakította Larvell Jones. Beardyman – akitől a Sacha Baron Cohen-féle inkognitós baromkodás sem áll távol – tavaly jelentette meg hülye című első albumát (I Done A Album) Aphex Twin- és Dizzee Rascal-paródiákkal, úgyhogy a Sziget-koncerten is biztosan lesz majd min röhögni.
LMFAO
Most pedig következzék egy párbaj, ugyanis két olyan bulit ajánlunk az alábbiakban, melyek egy időpontban zajlanak. A Pop-rock Nagyszínpadon 19.45-kor kezd a sokak által imádott, míg mások által megvetett LMFAO, mely nem annyit tesz, hogy Laughing My Fucking Ass Off, hanem a Loving My Friends And Othersnek a rövidítése, legalábbis a zenészek szerint. A két tag rokoni kapcsolatban áll, ugyanis Redfoo a nála csak tíz évvel fiatalabb SkyBlunak a nagybátyja (azért ilyen nevek után ne csodálkozzunk a zenekari elnevezésen). A duó elektropopja hallhatóan merített vállalható (2Pac, Run-DMC, James Brown) és kevésbé vállalható (Lil Wayne, The Black Eyed Peas) előadók munkásságából, bár a tagok szerint a Beatles és a Led Zeppelin is hatással volt rájuk (ennek nyomait még kutatják a tudósok, de Lady Gagánál is). A Party Rock Anthemet valószínűleg mindenki ismeri, akárcsak a Sexy And I Know It című slágert, és ugyan a fenti sorok nem nélkülözték az iróniát, mindenkinek szívesen ajánljuk az LMFAO partiszettjét, aki egy jót szeretne bulizni a színpad előtti hatalmas téren.
19.50-kor ugyanakkor az A38 Színpadon kezd a Lamb, mely zenekar 2003-ban fellépett már a Szigeten egy időjárási körülmények által sújtott fellépés erejéig, és idén a hajóra is eljutottak. Arra a koncertre nagyon sokan nem fértek be, úgyhogy itt az alkalom a pótlásra. A Lou Rhodes énekesnő és Andy Barlow producer alkotta kettős breakbeates, táncolható triphopja négy jó kis album erejéig varázsolta el a rajongókat az ezredfordulón, majd jött egy bő ötéves szünet, hogy aztán a duó újult erővel térjen vissza a színpadra 2009-ben. Tavalyra már egy album is összejött, ezzel turnézik még mindig a Lamb, de meglepődnénk, ha a sátorban nem hangzanának el olyan kultikus alapvetések, mint a Gorecki, a B Line, az All In Your Hands, a Cotton Wool vagy a Wonder.
The Ting Tings
Végül aztán ismét harc. A headliner párbaj résztvevői: a vörös sarokban (avagy az A38 Színpadán, 21.40-től) az angliai The Ting Tings. Harmadszor járnak Magyarországon (szigeteltek három éve, tavaly meg felléptek a VOLT-on), a második albumuknál tartanak, és fontos megjegyezni, hogy az idén februárban kiadott Sounds From Nowheresville fogadtatása eltörpült a 2009-es We Started Nothing megasikeréhez képest. Az indie-dance-pop duó ezúttal nem tudott That’s Not My Name vagy Shut Up And Let Me Go kaliberű slágereket villantani, ami persze nem jelenti azt, hogy ez a Sziget-buli ne sikerülhetne jól. Katie White és Jules De Martino élőben még izgalmasabb produkciót nyújt, mint lemezen, és képesek még a gyengébb dalaikat is fergeteges partihimnuszokká duzzasztani.
The Killers
A kék sarokban pedig a Las Vegas-i mormonok, vagyis a szintén triplázó The Killers (Pop-rock Nagyszínpad, 21.30). Nekik valamiért mindig az a sors jut, hogy ők zárják a Szigetet a Nagyszínpadon, és amíg a 2007-es fesztiválon egy technikai malőröktől hemzsegő szettet kaptunk tőlük, addig egy évre rá már kiköszörülték a csorbát, és igazolták a hírnevüket. A new wave-es Hot Fuss, az erőteljes Bruce Springsteen-hatások alatt született Sam’s Town és a főleg szintipopos ihletettségű Day & Age után egy hosszabb pihenőt iktatott be a zenekar (a szünetben a tagok közül Ronnie Vannucci dobos és a meglehetősen sótlan szólólemezzel előrukkoló Brandon Flowers volt a legaktívabb), de most már ismét együtt turnéznak, és csatlakoznak azon idei Sziget-zenekarok közé, melyek szeptemberben jelentetik meg következő albumukat. Az új munka Battle Born címre hallgat, s a Runaways című első maxi hallatán úgy tűnik, a Killers továbbra is a Coldplayjel harcol a következő U2 pozíciójának begyűjtéséért, mi pedig továbbra sem tudjuk értelmezni azt, hogy „are we human or are we dancer”.
Metal
Hihetetlenül irracionális helyszínre, az elektróra specializálódott Arénába sikerült odaszervezni a svéd Amon Amarthot, amely egyszerű, kőbunkó death metalt játszik a skandinávokra jellemző vikingretorikával dúsan nyakon öntve. Valószínűleg az év sajtófotói fognak elkészülni a szakállas metálarcok gitárhersegtetése elől menekülő külföldi partiarcokról, és ha másért nem, ezért a látványért mindenképp megéri odamenni. (Aréna, 18.00)
Tánczene
Magnetic Man
Skream, Benga és a hozzájuk képest tán kevéssé ismert Artwork egyaránt a később dubstepként felcímkézett és megismert basszusnehéz műfaj pionírjai voltak: számaikkal ők formálták ezt a klasszikus formájában még izgalmas hangzásokkal operáló s megannyi zenekészítőt megihlető stílust. Amikor két éve összeálltak egy afféle elektronikus zenei szupergruppá, már lehetett érezni, hogy eljött az idő a továbblépésre: eredetileg a Magnetic Mant (Aréna, 19.30) is afféle dubstep csodatrióként hirdették, pedig két évvel ezelőtti debütáló lemezük a hagyományos dubstepkánonon való túllépésről és egy új szintézis születéséről szólt – ezt azóta kevésbé szellemesen, bass musicnak szokás hívni. Idén Benga egy látványos gesztussal el is vágta az őt a dubstephez fűző kötelékeket, s határozottan elhatárolódott attól, ami mára többnyire lett belőle – s ezt mélyen meg is tudjuk érteni. Zenéjüket s közös live actjüket nem csak a brit elektronikus zenei innovációkra kihegyezett ínyenceknek ajánljuk – habár nekik mindenképpen!
Világzene
A skás-utcazenés-Manu Chaó-s hangulat, vagyis az utolsó napi jókedv felelőse a milánói Figli di Madre Ignota (VN, 16.00), de tudjuk, sőt három éve tapasztaltuk is: vicces fiúk ők, nem lesz baj a táncos délutáni tápászkodással. Aztán pedig a legelvetemültebb román cigány rezeseket sem hagyhatjuk magukra: a Fanfare Ciocarliáról (VN, 17.15) és a Fanfare Savaléról (RS, 23.30) van szó, és ismét mód nyílik a generációs különbségek vizsgálatára – már amennyiben marad bennünk energia. Kettejük között ugyanis mást úgyse nagyon tehetünk, mint hogy újból ugrálunk a Rotfronttal (VN, 18.30), és maradék erőnket összekaparva vadulunk a Leningraddal (VN, 19.45).
