Játszottak a londoni Queen Elizabeth Hallban, felléptek Ferus Mustafov szaxofonossal, 2011-ben megjelent új lemezük, a Tamburising - Lost Music of the Balkans kapcsán pedig olyan lapok méltatták őket, mint a The Guardian vagy a The Financial Times. Divtatba hozták a tamburát - ezt éppenséggel a The Independent szakírója jegyezte meg a Söndörgő együttesről, s ha már divatba hozták, az A38 teraszán is munkára fogják a hosszúnyakú lantok családjába tartozó pengetős hangszereket.
Általánossá vált a közbeszédben az „úgynevezett független” sajtó kifejezés, mintha a még működő közéleti lapok és portálok pénzért megvásárolható kamugyárak lennének. Mi az igazság, mekkora pénzekről van szó, és mennyiből működik a sajtó?
Surfin’ Safari, Good Only Knows, Good Vibrations és a többi sláger – remek zenék remek filmjelenetekben. Ezeket felidézve emlékezünk Brian Wilsonra, a zenekar héten elhunyt frontemberére.
Georg Spöttléről csak az nem sejthette, hogy orosz érdekeket képvisel, aki egy percet sem látott a tevékenységéből. Ez mégsem akadályozza meg például a külügyminisztert a jó viszonyban, hiszen véletlenül ő is mindig ugyanazt az érdeket képviseli, mint ami Putyiné.
Egykori operatőre beszámolója szerint az Unrecorded Night a Lost Highway – Útvesztőbenhez és A sötétség útja – Mulholland Drive-hoz hasonló misztikus, Los Angelesben játszódó film készült volna.
A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.
Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.
