Szabad-ötletek jegyzéke két ülésben

  • 2013. január 9.

Snoblesse

Jordán Tamás 70! Ez alkalomból József Attila önvallomását adja elő a Nemzetiben.


Azt a meccset már rég lejátszották, hogy a nyilvánosságra tartozik-e József Attila talán nem csak magánhasználatra írt műve, az a Szabad-ötletek jegyzéke címen ismert, 176 oldalnyi tömény önvallomás, melyet egy pénteki napon, 1936. május 22-én, a Japán kávéházban kezdett írni az analízisbe járó költő, s bár úgy tervezte, hogy fel sem áll, míg a végére nem ér a szövegnek, végül csak két ülésben, vasárnapra sikerült befejeznie a magyar irodalom talán leginkább zavarba ejtő írásművét. A meccs lefutott, a Szabad-ötletek jegyzéke szabadon olvasható és előadható – ezúttal Jordán Tamás adja elő a költőzseni pszichoanalitikus önvallomását.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.