| ||
Hol is kezdjük az Emberszagot? Remekmű? Az. Elfeledett remekmű? Kétségkívül. Egy jobbára elfeledett nagy író elfeledett remekműve? Bizony. A holokausztirodalom egyedi hangnemű alkotása? Igen. Hangnemében annyira egyedi, hogy párba állítható Kertész Imre Sorstalanságával? Mindenképp.
E sajátos memoárban Szép Ernő a maga utánozhatatlan, szinte csevegő, rácsodálkozóan naiv stílusában, de kíméletlen pontossággal írja le, mi történt vele 1944-ben, amikor hatvanéves fejjel csillagos házba kellett költöznie, ahonnan sáncásásra hurcolták.
Az Emberszag nagyságáról most az is megbizonyosodhat, aki még nem olvasta e remekművet: a Szkéné Színházban a Vádli Alkalmi Színházi Társulás adja elő Szikszai Rémusz rendezésében a regényből készült darabot, melyben hárman – Fodor Tamás, Tóth József és Kovács Krisztián – személyesítik meg Szép Ernőt.
Kritikánk az előadásról itt.
