Szeretni, inni és énekelni

  • 2015. február 18.

Snoblesse

Alain Resnais hattyúdala.

Az utolsó nagy mesterek egyike volt. Szerencsések voltunk, mert beszélhettünk vele – a Narancs munkatársa 2001-ben, Cannes-ban váltott szót a rendezővel:

Magyar Narancs: Kiknek a történeteiben talált önmagára?

Alain Resnais: Alain Robe-Grillet, Marguerite Duras, Jorge Semprun, Chris Marker, Agnes Jaoui, Jean-Pierre Bacri, hogy csak a legfontosabbakat említsem a múltból és a jelenből. Azt hiszem, van egy nagy félreértés velem kapcsolatban. Franciaországban és Európában mindmáig inkább a politikus, esztétizáló filmalkotót látják bennem.

false

MN: Hamis ez a kép?

AR: Nem hamis, de nem teljes.

MN: Mi tartozik a teljes képhez?

AR: Például az a rendező, aki éppúgy elkötelezettje a zenés műfajnak, a sanzonirodalomnak, az amerikai musicaleknek vagy éppen a klasszikus bulvárszínháznak, a sci-fi irodalomnak.

 

A teljes interjú itt olvasható, Alain Resnais utolsó filmje, a Szeretni, inni és énekelni pedig az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Frankofón Filmnapok keretében kerül vetítésre.

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.