Havannai éjszaka

  • 2015. február 18.

Snoblesse

Ez nem a Dirty Dancing 3, hanem jóféle művészfilm.

Itt az ötödik Frankofón Filmnapok és itt van Laurent Cantet, a Havannai éjszaka rendezője. Amikor legutóbb itt volt, épp elnyerte Cannes-ban az Arany Pálmát Az osztály című, amatőrökkel forgatott filmjéért.

false

Magyar Narancs: A cannes-i győzelem után mi lett könnyebb?

Laurent Cantet: Annak örülök, hogy a díj által több figyelmet kap, és nagyobb kópiaszámban kerül a forgalmazásba, így a film által boncolgatott probléma is többekhez jut el. 60 országba adták el eddig, s a nézőkkel beszélgetve meglepve tapasztaltam, hogy az emberek mindenhol azt mondták, hogy ezeket a kamaszokat mi is ismerjük, legyen szó Európáról, Amerikáról, Dél-Amerikáról vagy Ázsiáról. Ez valahol félelmetes is, ahogy ezek a kérdések az egyetemesség felé haladnak és globalizálódnak. S lám, máris sokkal többen beszélnek róla, sőt politikusok vitatkoznak a témában.

Az interjú teljes szövege itt olvasható. Cantet Havannában forgatott filmje pedig a Frankofón Filmnapokon látható.


Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.