TÁP Színház – Újratöltve

  • 2013. november 26.

Snoblesse

Ha eljön, a vidámság az arcára fagy. A szomorúság pedig az arcára oldódik.
false

Magától a színház mindenesétől, azaz Vajdai Vilmostól tudjuk, hogy valahányszor TÁP Színház-előadás van a városban, ő, azaz Vajdai SMS-ben figyelmezteti a potenciális közönséget, hogy ne jöjjenek… Vajdai most is mozgósít: Ne gyere, ne nézd meg, mások se teszik; kevés a hely, sokan lennétek! – így a felszólítás, amire pedig ne menjünk, mert kevés a hely és sokan lennénk, az az újratöltött Táp Színház, vagyis a Nemzeti Táp és A Nagy Kambekk. Vagy ahogy a TÁP-vezér mondja: „Nemzeti TÁP Színházzá alakulva jól tudjuk, hogy a legeredetibb művészek belevetik magukat a korszellembe. A jelen kor szellemét a múltban a TÁP Színház alakította, így hát felelősséget érzünk a jövő kor szelleme iránt.”

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.