The Nigel Kennedy Quintet koncertje

  • 2012. március 19.

Snoblesse

Ismét Budapesten a hegedűvirtuóz.


A komolyzene fenegyereke – egyetlen valamirevaló Nigel Kennedy-koncert beharangozójából sem hiányozhat e kissé elkopott szókapcsolat, melyet a világhírű hegedűművész koncerttermektől szokatlan, inkább indie rockerekre, mintsem komolyzenészekre jellemző megjelenésének köszönhet. És nincs Kennedy-ajánló a művész 1989-as Vivaldi-lemezének említése nélkül, A négy évszakkal ugyanis rekordot döntött, a maga kétmillió eladott példányával ez minden idők legsikeresebb klasszikus lemeze. Azóta persze hosszú idő telt el, miként hosszú idő telt el azóta is, hogy bárki is rendre utasította volna komolyzenészekhez „méltatlan” frizurái láttán. Nigel Kennedy dzsesszben utazó kvintettje élén lép fel a Budapest Kongresszusi Központban.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."