Tóth Krisztina-est a Radnóti Színházban

  • 2011. november 29.

Snoblesse

A Magas labda, a Vonalkód és a Hazaviszlek, jó? című kötetek szerzője új prózakötetét mutatja be.



Próza, vers, egyre megy, Tóth Krisztina akár verseskötettel (Porhó, Síró ponyva, Magas labda), akár rövid prózával (Vonalkód, Hazaviszlek, jó?) jelentkezik, az jót jelent kritikusnak és olvasónak egyaránt - ez alól idén megjelent  novellaregénye, a Pixel sem  kivétel. Aki nemcsak a könyveit, de kedvenc szerzőit is szereti belátható közelségben tudni, annak ott a helye a Radnóti Színházban, ahol a Pixel írónőjével találkozhat. S találkozhat még a szerzőn kívül Csomós Marival, Szávai Viktóriával, Schneider Zoltánnal és Grecsó Krisztiánnal, valamint a  beszélgetőtárs Pikó Andrással.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.